A
Tapolca:
24 kilométer hosszú patak volt Magyarország
vízföldrajzi térképén. Pápától hét kilométerre a Tapolcafoi forrástavakból eredt, 172 méter tengerszint feletti
magasságban.
A forrásvidék területe
mintegy 600 négyzetméter volt. A források un. rétegforrások, amelyek az erosen
karsztosodott mészkobe beszivárogva, annak vízzáró réteggel történt
találkozásakor, a hegység peremén törtek a felszínre. A kozet, amelybol a forrás
fakadt krétakori mészko.
A tapolcafoi forrásnak három
nagyobb forrástava volt. A Déli-tó 23 forrással, ezek között volt, amelyiknél 10 cm
átméroju csohöz hasonlítható formában ömlött ki a sziklafalból a víz. Ezzel a
tóval könyökszeruen összefüggo Templom-tavat kb. 10 forrás táplálta, a források
a tófenéken törtek felszínre. (“A sziklából nagy erovel elotöro források a
templom aljában fekvo tó másik partján, a malmon túl is, a hegyoldalban vannak.
A folyó születésének oly szép példáját ismerhetjük meg itt Tapolcafonél, mely
párját ritkítja messze vidéken.” ... “A malom felett fent a hegyoldalban pár
lépésnyire megtaláljuk a malomhajtó s a pápai vízvezeték
forrásmedencéjét tápláló víz forrásait. Óriási kolapok fekszenek itt ferdén,
mintha csak most döntötte volna el oket a föld mélyének hatalmas ereje, s ahol a
kolap megszakad s eléri a felszínt, bugyogó, zúgó források bújnak elo, egy-ketto,
öt-tíz egymás után. Mintha iskolás könyvek megelevenedett ábrái között járnánk.
A furcsa kopár, sziklás lejton itt is, ott is ömlik,
árad ki a víz a vékony talajréteg alól kibukkanó, sziklák repedésein s
egybefolyva száz-kétszáz méter után már hajtani tudja a malom kerekét s azon
keresztül zuhan alá a tóba”
Idegenforgalmi tájékoztató, 6. sz. 1955. — Tapolcafo forrásainál.) A kettos
tóból kifolyó patak északi irányba, mintegy 200 méterre az Örvény tóból is jelentos
mennyiségu vizet
kapott. A Déli-tó földrajzi helyzetébol, a Templom-tó a tapolcafoi református
templom közelségébol, az Örvény-tó pedig a padozatból, nagytömegu levegovel
kevert vizet felbugyborékoltató és ezzel a tófenék fövenyét folyton felkevero fizikai
jelenségérol kapta a nevét. Nemcsak ezek a források, hanem a patakmeder mentén
mindenütt fakadó vizek is táplálták a Tapolcát.
A tapolca szó szláv eredetu,
a toplica (talán bolgár szláv) = hévíz, melegvíz szóból ered. Ez tulajdonképpen
azt jelenti, hogy a forrás és a patak vize csak téli környezetéhez képest volt relatíve meleg,
hiszen homérséklete télen - nyáron 14-15 Co körül
volt. (Igy mintegy 4-4,5 Co-kal volt magasabb a víz homérséklete, mint a környezet
középhomérséklete. A délibb források homérséklete 14,8
Co, a Templom-tó forrásai 16 Co, az Örvény-tó forrásai
meghaladták a 17 Co-ot.)
Ez úgy jöhetett létre, hogy a Bakony kréta mészkövébol kibukkanó hideg
forrásvizek, amelyek 60-100 méterrol törtek a felszínre, találkoztak a vetodések mellett,
tófenéken fakadó, nagyobb mélységbol jövo, melegebb vizet szállító források vizével. A ketto
keveredése hozta létre a soha be nem fagyó kellemesen langyos vizu tapolcafoi
forrásokat. (Idos emberek mesélik, hogy a rendkívülien hideg, 1929-es február
közepén befagyott a patak a Felsovárosban, át lehetett menni a jégen a
túlpartra.) A víz semmiféle vegyi-kémiai
tulajdonsággal nem rendelkezo, jó
minoségu színtelen, szagtalan karsztos jellegu víz volt. Ezen tulajdonságai tették különösen alkalmassá emberi fogyasztásra. Pápa városában a kezdetektol
fontos ivóvíz
szerzési lehetoség volt a Tapolca patak. A XIX. század végén közegészségügyi
szempontok figyelembevételével építették ki a legdélibb forrástóra Pápa város
vízmuvének medencéjét. A tiszta víz 1898-tól természetes gravitációval jutott be a város többségében földszintes házaiba. A forrás
tengerszint feletti magassága 172 méter, a város legmagasabb, akkor lakott
pontja a Várkastély környéke 154 méter magas volt. Tehát mintegy 20 méter magas
víztoronynak felelt meg a különbözet.)
A tapolcafoi források
átlagos vízhozama 40.000 liter/perc körül
mozgott.
A Tapolca a forrásvidékétol
a Hodoska major környékéig középszakasz jellegu patakként folyt. (Szélessége
átlagosan kb. 3 méter, [néhol 5-6 méter] vízmélysége átlagosan 0,5 méter [néhol
1,5 méter] volt.) Ezen a területen el tudta szállítani saját hordalékát. Itt
mindig természetes mederben folyt. A Hodoska környékén kezdodhetett az ostó,
amely mintegy 250 holdas területen mocsaras állóvizet jelentett. A tavat
táplálta a többnyire csak idoszakosan vizet szállító Bakonyér patak is. A tó
lecsapolása után mesterséges medret ástak a két folyónak,
amelyek a városban egymással párhuzamosan, egymástól kis távolságra szállították
a vizet. Az ostó utolsó
maradványát az un. “Szélesvízet” a századforduló után
töltötték fel. A mesterségesen ásott csatorna az egykori “Jégveremhíd”-ig
tartott, innen ismét természetes mederben folyt a patak. Kb. innen alsószakasz jellegu, vagyis nem bírta
elszállítani saját hordalékát sem, gyakran szigeteket
épített, vagy kiöntéskor rakta le hordalékát az ártéren. Széles kanyarokat leírva jutott el a Marcal-völgybe, ahol a
szabályozás elott (1771 elott) szétterült a mocsárvilágban. A szabályozás után
Malomsok tájékán ömlött a Marcalba.
A patak 172 méter
magasságban eredt, a Marcalba ömlése 120 méteres magasságban történt. Egy
kilométeren kb. 2 méter az átlagos esése, ennek nagyobb része a Pápa elotti
szakaszra jutott.
A Tapolca patak vesztét az a természeti kincs, a
bauxit okozta, amely az alumínium gyártás alapanyaga. A bauxit laterites mállás
következtében, trópusi körülmények között keletkezett, a nagymennyiségu csapadékvíz kimosó - lemosó
hatására, a mészkohegységek mélyedéseiben un. lencsékben
felhalmozódhat, feldúsulhat. Ilyen terület a Bakony is. A második világháború
alatt és közvetlenül utána lefejtették a karsztvízszint feletti lencséket, majd
az ötvenes évek második felétol
kezdték bányászni a vízszint alatti részeket. Itt csak a karsztvízszint mesterséges
süllyesztésével, vagyis szivattyúzással lehetett dolgozni. A fo vízkivételi hely
a Nyirád környéki területen alakult ki. A Tapolca patak, a tapolcai
tavasbarlang, a hévízi gyógyfürdo sorsa pecsételodött meg ekkor. Hiszen a Bakony, sot az egész
Dunántúli-középhegység területe is összefüggo karsztvíz-rendszert alkot. Jól
példázzák az eseményeket az alábbi számok, amelyek a források átlag vízhozamát
mutatják be:
1939 körül 48.000 liter/perc*
1955-ig 40.000 - 42.000 liter/perc
1956-1960 35.000 liter/perc
1961-1967 15.000 liter/perc
1967-tol a túlfolyások
megszuntek...
1968. elapadtak a források,
megszunt a Tapolca.**
* Kovács Eszter: Pápa, földrajzi tanulmány, Szeged,
1939. 8. oldal, a Városi Mérnöki Hivatal közlése alapján, számítva.
**Végvári Andrásné: Volt
egyszer egy folyó..., A tapolcafoi forrásvidék és a pápai Tapolca patak
pusztulása, Pápa, 1994. 55. p. alapján)
Legyünk optimisták!
Visszatér a Tapolca, hiszen a rendszerváltozás lehetové tette, hogy a természet
értékeinek megorzése is lehetoséget kapjon, a természet kizsákmányolása mellett.
Az 1990-es évek közepétol megszunt a mélymuveléses bauxitbányászat. Csak remélni
lehet, hogy a Pápa város fúrt, vízkiemelo kútjaiban folyamatosan emelkedo
vízszint elobb-utóbb feltölti a hegy mélyében lévo természetes karsztvíztároló
medencét, és újra kibukkannak a tapolcafoi források.
Igen, de ez már nem ugyanaz a forrás, nem ugyanaz a
patak lesz... A forrás egyik tavában játszótér, épületek ... a másikban rét,
vetemények...
A meder egy része feltöltve, kertek, garázsok,
szennyvízcsatorna. Akkor is kell nekünk a Tapolca, a város határán kívül folyhat a természetes
mederben, a Horgas-ér, amely egykor a tisztítás napján egy hétre – minden évben
pünkösd szombatján kezdodött – átvitte a Bakonyérbe, most mindig átvezetheti a
másik patakunkba...