No. 23.

1597. július–augusztus 27. A Giorgio Basta 1597. évi magyarországi tevékenységéről beszámoló hadinapló tudósítása Pápa visszavételéről.

FORRÁS: OSzK Kt. Fol. Ital. 64. fol. 1–8. (Olasz. A naplóból a Pápa ostromára vonatkozó részt közöljük. Fordította: FARKAS Melinda. A napló teljes terjedelmében a Hadtörténelmi Közleményekben lát majd napvilágot.)

Hadinapló Giorgio Bastának az 1597. évi magyarországi
hadjáratban való részvételéről.

            Már július volt, ám még semmi biztosat nem lehetett tudni a Nagy Úr [a szultán] Magyarországra érkezéséről, melynek híre már korábban széles körben elterjedt. Emiatt a szent császári felség tábornokai nagy várakozásban voltak. Néhányan úgy ítélték, hogy addig nem lehet vakmerő vállalkozásokba fogni, amíg Bécs maga nincs biztonságban. Majd hozzáfűzték, nem lenne helyes nehéz ostromokra pazarolni a császár hadseregének erejét azért, hogy később fáradt és törődött emberekkel alig lehessen ellenállni annak az ellenségnek, amely friss, nagyszámú és támadó szándékú. Mások azonban azt terjesztették elő, hogy még az ellenség megérkezte előtt meg kell próbálni nagy és dicső vállalkozásokat végbevinni. Ki kell használni az idő adta lehetőséget, amelyet a Nagy Úr biztosít számunkra, és semmi esetre sem szabad elhalasztani — bármit is mondjanak a többiek — a hadsereg újjászervezését és a szükségleteiről való gondoskodást. Ebben a bizonytalan helyzetben kezdtek beérkezni a szent császári felség katonái. Elsőként a vallon gyalogosok, később a svábok és az olaszok, majd az osztrákok, a franciák és a bajorok érkeztek meg egymás után. Ekkor rendelték el, hogy Óvárott kell a csapatok nagy részének gyülekeznie. Mindenki odaindult, és odament [Károly] burgaui őrgróf, a főtábormester[18] is.

            E július hónap 4. napján indult el őfelsége, Miksa király Bécsből Óvár felé udvarával és 300 főnyi lovas testőrségével, ahová három szállást követően érkezett meg. A király után érkezett a táborba [Gianfrancesco] Aldobrandini generális, majd őutána Giorgio Basta, a burgaui őrgróf  helyettese, akit nemrég hívott el a szent császári felség Flandriából, hogy itt teljesítsen hadiszolgálatot. A sereg szállásterületét a burgaui őrgróf választotta ki egy olyan földnyelven, amelyet három oldalról a [Mosoni-]Duna övezett, előlről pedig — ahonnan ellenség érkezhetett — a földnyelvet a Lajta folyó és maga az óvári erőd fogta közre. Ez az erőd jóllehet jelentéktelen volt, mégis erős bástyaként szolgált táborunkban, mert körülötte mocsarak és vizesárkok biztosították a védelmet. Ezen a táborhelyen — amely különben igen jó fekvésű volt — úgy jelölték ki a védelmet, hogy a tábor arcvonalát, ahol a gyalogság állomásozott, nem oda helyezték, ahová azt Basta javasolta. Azaz nem a Lajta folyó, s így az ellenség érkezésének irányába, hanem miután elfordították az arcvonalat a Duna partja felé; az arcvonal így a jobb szárnyra került, ugyanarra a helyre, ahol az oldalvonalnak  kellett volna lennie. Miksa király — teljes táborával egyetemben — itt tizenegy napig volt kénytelen várakozni, hogy bevárja az oly soká érkező lovasságot és a tüzérségi felszerelést, továbbá azért, hogy biz­to­sabb híreket kapjon az ellenség szándékairól és megoldást találjon, a kialakult hely­zetben mit kell döntenie.

            Ezalatt különböző hírek érkeztek mind Erdélyből, a császári ágensektől, mind  hírlevelek útján Velencéből, miszerint a Nagy Úr személyesen nem jön, de Magyarországra küldte Szaturdzsi Mehmed fővezért. A szerdár 30.000 emberével már Szófiába érkezett, és nemsokára Belgrádba kell érnie, hogy további csapatokat vegyen magához azon magyarországi, boszniai helyőrségi csapatokon, illetve 4.000 fehérzászlós lándzsáson kívül, akik már másfél hónapja Buda alá — a város védelmére — érkeztek, s jelenleg Pesten kívül táboroznak. Eközben Lengyelországból, Felső-Magyarországról és Erdélyből is más-más hírek érkeztek: például, hogy a tatár kán [Gázi Giráj] miután megölte öccsét és elfojtott egy felkelést, több mint 100.000 lovassal a Nagy Úr szolgálatába állt, s már Podóliába érkezett, hogy azután Felső-Magyarországra induljon. Pálffy [Miklós] is megerősítette, igen biztos hírekkel rendelkezvén, hogy Szaturdzsi erős sereggel Belgrádba érkezett, és legkésőbb tíz nap múlva fogja elérni Budát, ezért nem tartja jónak, hogy őt máshol vessék be, és ezzel Esztergom elvesztését kockáztassák. Ilyen és más hírek terjedtek el tehát, amelyek mind az ellenség gyors közeledtét támasztották alá. Végül a császár jó hírneve érdekében úgy döntöttek, időveszteség nélkül, teljes erővel és egységesen szegülnek majd szembe az ellenséggel és megvédik a szent császári felség országait. Ezért egyetemlegesen elhatározták, hogy Pápa ellen indítanak hadivállakozást. Elsősorban azért, mert elfoglalása könnyen megvalósíthatónak és nagy fontosságúnak tűnt — amely megfelelt a fent említett követelményeknek —, illetve onnan meg lehetett akadályozni az ellenség Ausztriába törését, továbbá onnan sokkal nagyobb volt a támadás veszélye, mint a győri út felől. Úgy tűnt, ha ez az akció végbemegy, akkor még ha nem is teljességgel, de legalább részben meg lehet akadályozni az ellenség élelmezési utánpótlását és Győr török általi megsegítését. Egy nehézség volt csupán, amely megakadályozhatta volna ezt a tervet, mégpedig a nehéz életkörülmények, melyeket Pápa alatt állomásozva kellett a csapatoknak elviselniük. Pápa ugyan csak öt mérföldre fekszik a Dunától, de jóval Győr mögött. Így az élelmiszereket nem lehetett a győri úton szállítani, hanem ki kellett építeni egy széles utat a Bécsből és Ausztriából szekereken érkező szállítmányok számára. Nádasdy [Ferenc], a vállalkozás legfőbb szorgalmazója, — akinek a vár visszafoglalása nagyon hasznosnak ígérkezett, hiszen birtokaihoz közel feküdt — azt állította, elegendő minden katonát pusztán három-négy napi élelemmel ellátni, hogy Pápára érkezzenek. A Pápa alatti táborba ugyanis azután parancsára bőségesen szállíthattak jobbágyai élelmet és további utánpótlást. Ezen ígéretére a vállakozást illetően senkinek sem volt további ellenvetése, közös vélemény alakult ki, és a helyzet ily módon megoldást nyert.

            Augusztus 9-én a tábor — Miksa király személyes részvételével — 18.000 gyalogossal, 5.000 lovassal és 20 ágyúval elindult Óvárról Pápa felé. A gyalogság 5.000 vallon és francia, 7.000 olasz, 4.000 sváb, 1.000 bajor és 1.000 osztrák katonából állt. A lovasságot 1.000 frankföldi, 1000 [Seifrid von] Kolonitsch vezette, 1.000 felső-szászországi, 200 Nádasdy [Ferenc] vezette magyar, további 400 magyar lovas, 300 főnyi királyi testőrségi lovas, 500 frankföldi, rajnai és svábföldi nemes, illetve [Karl] Formentini 200 lovas lövésze[19] alkotta. És végül a tüzérségnek volt 2 csatakígyója,[20] 2 nagyobb, 10 közepes nagyságú és 6 másik kisebb ágyúja 3.000 lövedékkel. Ezen az első napon a menetelésben az elővédet az olasz és a szász lovasság adta. A csapatokkal két mérfölddel Győr előtt, a Dunánál szálltunk meg.

            10-én délben értük el a Rábcát. Itt tizenegy olyan hajóból készítettünk hidat, amelyeket szekereken hoztunk magunkkal. Ezeket a szekereket még Nádas­dy magyarjai és Kolonitsch lovas lövészei szállították ide, akik már jócskán Győr felé jártak, de még ellenséget nem fedeztek fel. Mögöttük kelt át az elővéd, amelyet a franciák és a vallonok alkottak, utánuk pedig a király, a svábföldi ezreddel, és a tüzérség. Ám ekkor nagy esőzés kezdődött, s mivel már besötétedett, a sereg hátramaradt részének a folyó túloldalán kellett maradnia, míg azok közül, akik már átkeltek, sokan felszerelés nélkül maradtak éjszakára a nagy zűrzavar miatt. Mindezt Basta véleményének figyelmen kívül hagyása okozta, aki azt javasolta, hogy a tábor a folyó innenső oldalán állomásozzon egy itt található magaslaton, majd másnap együtt keljen át a Rábcán, s érkezzen el a Rábához. Ez a terv az utat nem hosszabbította volna meg.

            11-én Basta előrement, hogy szálláshelyet keressen. Azt a Rábához közel választotta ki, hogy azok, akik a Rábca túloldalán maradtak, kényelmesen érkezzenek meg e napon. Ez a hely biztonságos volt, hátulról és oldalról mocsarak védték. Arcvonala Győr irányába helyezkedett el, attól körülbelül három olasz mérföld távolságra. Ezen az estén Nádasdy és Kolonitsch 1.000 magyar és német lovassal előrenyomult Pápa felé, mert meg akarták akadályozni, hogy az ellenség — amennyiben hírét vette jövetelünknek — több embert állítson a székesfehérvári és veszprémi utakra.

            12-én részben egy hídon, részben pedig egy gázlón kelt át az egész sereg a Rábán. Az elővédet a franciák és a vallonok alkották a frankföldi lovassággal. Hiába rendelték el, csatarendben mégsem lehetett előrenyomulni, mert a vidék nagyon fás terület volt. A menet jó két mérföldön át, egészen egy felégetett faluig tartott, amelyet Mórichidának hívtak. Basta itt veretett tábort, mert e területet minden oldalról mocsár vett körül. Miután a király is megérkezett, Nádasdy és Kolonitsch tűntek fel, 80 gyalogos fogoly törököt, valamint 13 levágott fejet hozva magukkal. Ezeket mind Pápa alól hozták. A törökök ugyanis bizonyos hírek hallatán az ellenség nyomainak felkutatása végett kijöttek a várból, jó messzire eltávolodtak attól, és ekkor lovasságunk gyűrűjébe kerültek, és — azon két-három kivételével, akik lóháton elmenekültek — a többiek mind fogságba estek.

            13-án az elővédet szokás szerint az olaszok és a szászok alkották. A menetelésben nehézséget pusztán egy domb lábánál elterülő mocsár okozott. Ennek leküzdése után tűnt fel Pápa, és a várostól körülbelül két olasz mérföldre táboroztunk le. Eközben a burgaui őrgróf és Basta 300 lovas kíséretében elmentek, hogy szemügyre vegyék a területet és táborhelyet keressenek. A király eközben más főtisztekkel a vár környékét derítette fel. A magyarok azt mondták, hogy Pápát kelet felől egy olyan tó védi, amelyet  trágyából készült gáttal vettek körül, ami akár szabad kézzel is könnyen elbontható. Ezen az éjszakán felderítőket küldtek oda, a tavat körülvevő gát azonban igen magas és jó minőségű volt, és három olyan kővel kirakott átvágással rendelkezett, amelyek ugyan a tóból sok vizet eresztettek le, de nem annyit, hogy azt kiszárították volna.

            14-én reggel a burgaui őrgróf, Basta, Camillo Capizucchi, Ferrante Rossi és Nádasdy újra elmentek felderíteni a környéket, kiválasztani a tábor helyét, és megvizsgálni, hogy melyik részről lehet könnyebben támadni. A tábor helyét Veszprém és az ellenséges terület irányában jelölték ki, mert úgy tűnt, innen jobban lehet támadni, hiszen ezen volt a vár leggyengébb pontja. Pápa városának ugyanis, melynek kerülete körülbelül egy és egyharmad mérföld, öt oldala van. Ezek közül az az oldal — amely délkeleti irányba és a tó felé néz — nagyobb, azaz majdnem kétszerese a másik négy oldalnak. Ez a négy oldal egymással körülbelül azonos hosszúságú és találkozási pontjaiban három egyszerű, de jó és nagy méretű bástyával kapcsolódik össze. Ezekre a császár évekkel ezelőtt körülbelül 80.000 forintot költött. A város hosszabik oldalának egyik végénél — azaz, miként azt már említettem, a tó felőli, keletre néző részen — áll a négyszögletű vár. Ezt négy olyan kisebb saroktorony erősíti, melyeket helyi szokás szerint összeépítettek a cölöpsorral. A tópart erre a részre kicsit benyúl és egy nem túlságosan széles nyelv alakot formáz, ezáltal a külső támadásoktól fedezi és biztosítja a várat. A vártól mintegy negyven lépésnyi hosszan egy földből készült kurtina húzódik, mely egészen a szomszédos, napnyugatra néző bástyáig vezet, anélkül, hogy az utóbbitól megfelelő védelmet kapna. Ha tehát nem lenne ott a tó, akkor ez lenne a terület leggyengébb része. A fent említett hosszabb oldal másik végén — amelyik déli irányba, Veszprém felé néz — szintén egy kisebb kör alakú véd­mű áll. Ettől egészen a következő bástyáig, amely nyugat felé helyezkedik el, további két másik körvédmű áll még itt, melyek közül az egyikben a Veszprém felé vezető kapu található. Az említett [nyugati] bástya, amelynek árkát rosszul és túl szűkre méretezték, egyáltalán nem védi ezeket, az egymás mellett álló kör ala­kú védműveket; ugyanakkor a bástya sem kaphat az utóbbiaktól védelmet, hiszen azok még csak földfallal sem rendelkeznek, hanem csak egyszerű cölöpsorral. El­ren­delték tehát, hogy a gyalogság a kertek alatt, a terület természetes kiemelkedései mögött állomásozzon, mert ezek védelmet biztosítanak a lövésekkel szemben. A franciák a már említett nyugati bástyánál táboroztak le. A vallonok annál a kör alakú védműnél helyezkedtek el, amelyik az említett bástyával szomszédos, és ahol a veszprémi kapu állt. A tó közelében, az utolsó rondellánál, amely azt a védművet védte, amellyel szemben a vallonok álltak és ahol a veszprémi kapu volt, álltak a svábok. Az olaszok így támadási hely nélkül maradtak, habár Basta e területet nekik szánta, de a burgaui őrgróf azt tőlük elvéve a sváboknak adta. A gyalogság mögött állt a király és a tüzérség, mögöttük pedig a lovasság szálláshelye volt, amely egészen a táborunkat lezáró dombig ért. Mivel az ellenség ezt a területet akarta elfoglalni, nekünk át kellett volna helyeznünk a szállásunkat máshová. Ezért Basta elrendelte, hogy egy sáncot kell ide építeni. Ez olyan jelentős akadályt képzett, hogy az ellenség nem tudta elfoglalni a dombot. Balra a bokrok felé helyezkedtek el a magyarok. A tó túlsó partján, a Győr felé eső területen és keletre állt [Georg Andreas von] Hofkirchen osztrák ezredével, azon sánccal és árkokkal ellátott területen, ahonnan az ellenség jöhetett. Balra Győr[21] felé, azon a kis dombon, amelyik a várkapu irányában állt, Basta egy másik sánc építését rendelte el. Ezen a napon történt, hogy három olasz engedély nélkül elment tűzifát szerezni. Néhány török, akik az árkon kívül a cserjésben rejtőzködtek, elkezdték őket üldözni. Egyiküket megölték, a másikukat foglyul ejtették, a harmadiknak azonban, fegyver nélkül ugyan, de sikerült megmenekülnie. Ezen az éjszakán a franciák, a vallonok és a svábok saját területeiken megkezdték az árkok ásását. Eközben az ellenség — embereinkben kárt okozva — tüzérségével megállás nélkül lőtte táborunkat.

            15-én folytatódott az árkok ásása és az ellenség gyakori tüzelése. Azután éjszaka oda, ahol a franciák állomásoztak, három ágyút állítottak fel, hogy meggyengítsék a törökök védelmét. Basta, aki az őrgróf felé eső nyílt területet akarta biztosítani, egy árok ásását rendelte el. Ez az árok a francia gyalogság szálláshelyétől egészen a várostól napnyugatra található templomig húzódott.

            16-án az éjjel felállított három ágyú miatt a törökök abbahagyták a tábor felé irányuló tüzelést. A mieink — ott ahol a franciák álltak — egy bástyáért harcoltak a törökkel, de kevés sikerrel. Ugyanezen a napon, midőn a burgaui őrgróf, Basta, Nádasdy és Ferrante Rossi körbejártak, hogy megtekintsék a vár körülzárása érdekében elrendelt árokásási munkálatokat, néhány mocsaras helyet találtak. Ezek egészen messzire, körülbelül két-három mérföldnyire húzódtak el a vidéken. Innen két [sic!] lépésre épült fel a nemrég említett két sánc. Előrehaladtunk azzal a fáradtságos árokásással, mely valóban nagy és szükséges munka volt. Az említett mocsarak idáig, a táborunkig húzódtak, de itt kiszélesedtek, és egy meredek, magas partú patak lépett ki belőlük. Mindezért elrendelték, hogy az olaszok és Nádasdy magyarjai előző helyüket elhagyva e területet kerítsék be. Ugyanezen a napon a király elrendelte Ferrante Rossinak, hogy építtesse fel a dombon a már említett sáncot, hogy az a táborunk végébe elhelyezve védhesse azt. Eközben éjjel a földben két ütegállást emeltek. A hét ágyúból álló egyik ütegállást a vallonok területén hozták létre, hogy rombolja a veszprémi kapunál található kisebbik kör alakú ­véd­művet és a franciákkal szemközti bástyát. A hat ágyúból álló másik ütegállást a tó közelében ott állították fel, ahol a svábok szálláshelye volt. Ez a tó felé eső azon rondellát lőtte, mely ellen a svábok indultak támadásra. Az ütegállást a svábok könnyen és gyorsan állították fel, mert árokszerű ösvényeket és védett helyeket találtak, és így nem kellett árkot ásniuk.

            17-én igen hősiesen folytatódott az ütegállások kiépítése. Kilenc óra körül az a hír érkezett, hogy török lovasokat láttak a vár környékén, a Győr felé eső területen. Az őrgróf és Basta ezért az említett irányba küldte Kolonitsch és Nádasdy lovasságát 500 francia gyalogossal. Még ezelőtt azonban Basta elrendelte, hogy szorgalmasan és igen gyorsan építsék az ütegállásokat. A felderítők dél körül tértek vissza a táborba, de semmi ellenséges mozgást nem észleltek. Estefelé a sváb [Hans Friedrich von] Mörsberg ezredes két, [Hermann Christoph von] Rusworm főstrázsamester[22] pedig egy zászlóaljjal indult rohamra. Még ezelőtt befejezték a tó felé eső utolsó rondellánál, amely gyenge és földtöltés nélküli volt, egy nagy ütegállás kiépítését. Ennek segítségével azonban a rondella védelmét egyik szomszédos falszakaszról sem tudták meggátolni, azok ugyanis a keletkezett repedést biztosították a két oldalról. Végül, miután elrejtőztek a tónál húzódó árok­parton, rohamra indultak. A támadás alatt azonban mocsaras, mély és süppedékes területre keveredtek, ám a harcot mégis folytatták. Így sokan belesüllyedtek a mocsárba, mások pedig meghaltak vagy megsebesültek. Megsebesült például a sváb ezredes, akit egyik combján puskalövés ért, és Rusworm is, akit hátsóján talált el egy golyó. Ugyanekkor a franciák is megjelentek az árkokon kívül, hogy rohamra induljanak, de ezt mégsem tették, hiszen nem kaptak rá parancsot. Sem Rusworm, sem a sváb ezredes nem akarta, hogy mások megtudják, milyen kudarc történt, hiszen vállalkozásukkal dicsőséget akartak szerezni a más nemzetbeliek előtt. Ezen az estén Basta — a délelőtti eseményekre való tekintettel és mert Pálffytól hírül vette, hogy az ellenség 25.000 fős seregével Székesfehérvárra ért —, hogy a tábor környékét megvédelmezze, újra írásba adta a parancsokat és a strázsa rendjét, vagyis azt, hogy hová irányítsák az embereket, ha csatazajt hallanak. Többek között azért, hogy a védők ne kaphassanak híreket, elrendelte, hogy Nádas­dy minden éjjel 25 lovast küldjön őrségbe a tó köré. Ám ezt nem hajtották végre, és így éjjel három óra körül hallani lehetett, hogy egy török a tónál csónakba szállt, később pedig nagy örömujjongás és kiáltozás hallatszott bentről.

            18-án két francia kürasszír-zászlóalj érkezett a táborba, a király pedig elment megnézni őket. Ugyanekkor tovább folytatták az árkok ásását, illetve két ágyút állítottak a veszprémi kapu kör alakú védművéhez, amelyik a franciákkal szem­közti bástyát védelmezte. Éjjel a franciák elfoglalták helyüket az ostromárokban, majd a vallonok és a svábok néhány ölnyire melléjük húzódtak.

            19-én délelőtt a franciák elfoglalták az árkot, amely ugyan biztonságos volt, de ügyetlenül és hiányosan volt elkészítve, csak a várfal felé oldalazva lehetett benne elhelyezkedni. Miután beléptek az árokba, rőzsekötegeket és vesszőfonatokat dobáltak le, mert az árokban víz volt, majd kapák segítségével kapaszkodtak fel a bástyára. A vallonok is elkezdtek lehúzódni árkaikba, hogy elrejtőzködjenek, de mivel ezen a részen nem végeztek tökéletes munkát az árokásással, innen nem indult roham. Végre a svábok is — akik egész éjjel ástak — elfoglalták helyeiket ott, ahol Rusworm korábban oly nagy bizonyossággal és a siker reményében rohamozott. Ám nem tudták kijavítani az árkot, mert Giovan­ni Marco Isolano Bolognese gróf, aki saját tervei szerint vezette a munkálatokat, megsebesülvén elhagyta a tábort. Ekkor azok, akik ott maradtak, elhagyták az ár­kot, majd leereszkedtek a másik oldalon, és a győzelem reményében ugyanoda mentek, ahonnan Ruswormot visszaverték. Ezidőben értesítették a franciák a királyt és Bastát, hogy készek, hogy rohamra induljanak, bízván abban, hogy bejutnak várba, amennyiben a másik oldalról elterelő akciót indítanak avégett, hogy az ellenség ne teljesen az ő oldalukra zúduljon. Basta — akire a burgaui őrgróf két napja tartó betegsége miatt mindent rábíztak — látta, hogy arra a napra még nem készült el teljességgel minden nemzet árka. Közben folyamatosan érkeztek a hírek, hogy az ellenség fel akarja menteni a várat, és evégett 25.000 fős sereg gyűlt össze Székesfehérvárnál. Az éhínség — amely mindig kegyetlen várostrom idején — elsősorban Nádasdy hibájából egyre nőtt, aki korábban hatalmas ígéreteivel ezen vállalkozásra bírta a sereget, és ezúttal is meggyőzte a királyt, hogy még ugyanazon a napon próbálják meg az erődöt bevenni, hogy megelőzzék a felmentő sereg megérkeztét. És ezt így is rendelték el. Ám, hogy lecsendesítsék az olasz nemzetet, amely eddig még nem harcolhatott, 200 olasz katonát Ettore Graziani kapitány vezetésével a vallon, ugyanennyit pedig Bisaccione [Bisaccioni] kapitány vezetésével a sváb zászlóalj mellé osztottak be. Így indított mindkét csapat általános rohamot délben. Elől mentek a svábok, ahol az a 200 olasz, aki velük volt, az előrenyomuláskor ugyanolyan nehézségekkel találkozott, mint amilyenekkel [koráb­ban] Rusworm. Egy részük belesüllyedt a mocsárba, mások meghaltak, azaz senkinek sem sikerült a mocsáron átgázolnia. Az ismertebb személyek közül Le­pi­do Placidi Senese lovag, [Camillo] Avogardo és Porcia grófok néhány nappal ké­sőbb belehaltak lőtt sebeikbe. Miközben a sváboknál az események  a fent említett módon zajlottak, a franciák — akik eddig ugyancsak késlekedtek — szintén előrenyomultak, és azon bátor elterelő támadásnak köszönhetően, melyet a svábok oldalán harcoló olaszok indítottak, szinte teljesen elhagyatva találták a bástyát; így oda ellenállás nélkül hatoltak be. Néhány török esett csak el, mivel azok szinte egyszerre mindnyájan a várba kezdtek rohanni, ahova azután be is zárkóztak. A következő éjszaka azután Camillo Capizucchi — aki 1.000 gyalogosával körülvette a várat — annak feladásáról tárgyalt velük. Némi vita után megegyezés született, miszerint megmarad életük és szabadságuk. Azzal a feltétellel adták fel a várat, hogy a tábortól két mérföldre, Veszprém felé kísérjék el őket. Erre nem csupán a király szava jelentett garanciát, hanem minderről tőle még írásos biztosítékot is kaptak.

            20-án a burgaui őrgróf kíséretével elhagyta a tábort. Miután a törökökkel az egyezséget ily módon megkötötték, közülük mintegy négyszázan gyorsan elhagyták a várat. A mieink azonban részben kifoszották, részben fogságba ejtették, illetve lekaszabolták őket. S egyre többen kapcsolódtak be a fosztogatásba, melyből nagy zűrzavar keletkezett. Amint mondják, a zűrzavar elsőként az olaszok között tört ki, később átterjedt a többi nemzetre is, olyannyira, hogy a zsákmányért a különböző nemzetiségű katonák között nagy tumultus és verekedés kezdődött. Eközben sokaktól személyes dolgaikat is elrabolták, sokakat pedig megöltek. S amikor a felfordulásban a mieink a törökök kívül rekedt, fegyvertelen és a bég körül gyülekező csoportját is megtámadták, akik éppen menekülni próbáltak, tűz ütött ki a lőporraktárban. Ez éppen a pápai vár kapuja mellett álló torony alatt volt és a szomszédos épület jó részével együtt felrobbant, halált hozva sokakra azok közül, akik rablás céljából hatoltak be a várba. A király — aki elment megnézni a törökök elvonulását — ezért megparancsolta, tartóztassák fel őket, hogy előbb kivizsgálják, a robbanás az ő árulásuk vagy a mieink fegyelmezetlensége miatt következett-e be.

            21-én abból a célból, hogy az előző nap minden nemzetnél kialakult fegyelmezetlenséget és zűrzavart megszüntessék, Basta a király nevében közzététetett egy szigorú rendeletet. Eszerint mindazok, akik lovakat vagy más dolgokat tulajdonítottak el, hat óra alatt kötelesek mindezeket a király által ezen célból kijelölt személynek átadni, továbbá a táborban többé egyetlen katona sem ránthat kardot a másik ellen.

            22-én törökök — nagyobb számban — támadták hátba táborunkat a Veszprém felőli erdőből, ahonnan Kolonitsch néhány szekerét és szolgáját el is hurcolták. Késő este érkezett meg a táborba a mantovai herceg [Vincenzo Gonzaga] fogata, aki azért jött, hogy részt vegyen a hadivállalkozásban. Mivel sietett, hátrahagyta családját és testőrségét, majd Ferrante Rossi sátrába ment, hogy ott szálljon meg, ahová azonnal átment a király, hogy üdvözölje és fogadja őt. Ezután a király saját sátrába vezette, ahol a herceg kísérete megérkeztéig tartózkodott. S minthogy az ellenség gyanút fogott [azaz felismerte, hogy a keresztény tábor nem eléggé védett], Basta megváltoztatta az eddigi táborhelyet, mely ugyan zárt volt a Veszprém felőli oldalon, de most azt különböző irányokban kiszélesíttette, a fegyverek tárolására szolgáló helyet pedig áthelyeztette középre.

            23-án a király sátrában Te Deumot énekeltek és ünnepi misét tartottak, ahová a mantovai herceg is elment. Később a táborban és az erődben levő tüzérség díszsortüzet adott. A herceg estefelé elment, hogy megnézze a fogságban lévő pápai béget és elbeszélgessen vele, továbbá magyarázatot kapjon tőle a történtekről. Miután azonban még ezen az éjszakán bebizonyosodott a törökök ártatlansága, azaz hogy a tűz a mieink fegyelmezetlensége miatt ütött ki, a béget és embereit szabadon engedték. Kolonitsch csapata kísérte el őket Veszprém felé.

            24-én három francia — két lovaslövész és egy kürasszír — zászlóalj érkezett meg.

            25-én és 26-án megtisztították a harc környékét.

            27-én indultak el Pápáról, hogy a Dunához menjenek ¼