Magyar - bizánci békekötés

Vágyva tehát, hogy az egyfelől köztünk, másfelől pedig Lengyelország fenséges királya, Ulászló úr[333], továbbá az ország főpapjai és főemberei, valamint Sándor, másképp Vitold úr, Litvánia nagyfejedelme[334], az említett Ulászló király testvére közt, hasonlóképp az országaink és alattvalóink közt ezidáig keletkezett és támadt minden visszatetszés, gyűlölet, jogtalanság, kár és háborúság gyúanyagát és táplálékát felszámoljuk és megsemmisítsük, és hogy a kölcsönös szeretet illő állapotára, valamint a testvériség dicséretes egységére visszataláljunk, a béke, testvériség és egyetértés megkötésének következő, szilárd egységére jutottunk.

Először is magunkra vállaljuk és megígérjük kétségkívül biztos tudattal, a tökéletes katolikus hit erejében, tiszta szívvel és királyi szavunkkal – amihez hozzájárult még országunk, Magyarország főpapjainak, báróinak és előkelőinek egyetértése, hasonlóképp belegyezése –, hogy a mai naptól és ettől az órától fogva a jövőben a tiszta, igazi és őszinte testvériséget ugyanazon Ulászló király úr és Sándor fejedelem irányában – mely utóbbiért Lengyelország említett király ura, Ulászló vállalt kezességet, miszerint a fenti Sándor fejedelem velünk szemben állhatatosan ugyanazzal a testvériséggel fog viseltetni, és ezt tulajdon hiteles, ünnepélyes oklevelével erősítette meg – megőrizzük és kimutatjuk, és őket minden élő ember ellenében, aki ellenségesen rájuk rontani készül, teljes erőnkből védelmezni fogjuk. Továbbá sem segítséget, sem tanácsot nem fogunk adni sohasem, ami állapotuk vagy személyük ellen irányulna és ily dolgokkal egyetérteni sem fogunk; veszedelmükre vagy meggyilkolásukra soha nem fogunk törni sem saját magunk, sem más vagy mások által, és az ilyet tenni szándékozókkal nem fogunk közösködni; hanem inkább – képességünk szerint – mindkettejük életének és egészségének megőrzését fogjuk előmozdítani, őket pedig méltóságaikban és javaikban támogatni fogjuk. Továbbá királyságukból, fejedelemségükből, tartományaikból és uradalmaikból semmit, hűbéreseik és alattvalóik közül senkit soha megtámadni nem fogunk; személyük, állapotuk és méltóságuk kárát és veszedelmét pedig elhárítjuk. A méltóságuk ellen lázadó árulókkal nem fogunk egyezkedni, sőt tudósítva őket olyan dolgokról, melyek tudomásunkra jutottak, őket megerősítjük, megvédjük, és mellettük kiállunk. Általában és külön-külön minden és minden egyes dolgot velük szemben megtartunk és hatékonyan megőrzünk, amit az igazi és őszinte testvéri összeköttetés megkövetel, amint ezek a jelen oklevél pontjaiban, záradékaiban, cikkelyeiben, mondataiban és fejezeteiben részletesen és összefüggéseiben is bennfoglaltatnak. Megígérjük, hogy ezeket erősen, sértetlenül és hatékonyan megtartjuk és figyelembe vesszük, amint az említett Ulászló király és vitold fejedelem úr, igen kedves testvéreink is kölcsönös viszonossággal megígérték, hogy ezeket irányunkban meg fogják tartani és őrizni.

Azonban mivel köztünk és Ulászló úr, Lengyelország királya között egyebek mellett Oroszország,[335] Podólia és Moldva tartományainak kap­csán nézeteltérés forgott fönn, Oroszország tartományának ügyében mi és a mondott Ulászló király úr a következő módon egyeztünk meg. Addig, míg az élet nekünk s egyszersmind nekik is kísérőjük lesz, egészen egyi­künk halála napjáig, mármint annak távoztáig, aki isteni akarat folytán kö­zülünk: személyünk, Ulászló király úr vagy az említett Vitold fejedelem közül hamarabb vétetne ki az életből, az alább részletezett béke és fegy­verszünet sértetlenül és megingathatatlanul őriztessék meg. Ezen fegyver­nyugvás fennállása alatt az említett Ulászló úr, Lengyelország királya úgy fogja birtokolni Orosz­ország tartományát, amint most birtokolja, anélkül, hogy mi, országunk vagy alattvalóink ebben valamely módon akadályoznánk. Podólia tartományával kapcsolatban megígérjük, hogy ezen Ulászló király urat saját részünkről semmiben sem fogjuk akadályoztatni, és senkinek sem leszünk az alább írt fegyverszünet fennállása alatt tanáccsal, kedvezéssel vagy támogatással segítségére az ő akadályoztatásában. Továbbá az esetben, ha mi, Zsigmond király, az említett Ulászló király úrnál, testvérünknél isteni hívásra hamarabb halunk meg, az említett fegyvernyugvásnak a halálunkat közvetlenül követő öt éven át érvényben kell maradnia. És fordítva, ha úgy esne, hogy az említett Ulászló király nálunk hamarabb távozna, a fegyverszünet szövetségét hasonlóképp halála után öt éven át kell, hogy erősen megtartsák. A fegyverszünet említett öt éve alatt a felek igazságáról és jogairól azon oklevelek tartalma alapján kell gondoskodni, melyek korábban mindkét ország, tudniillik Magyarország és Lengyelország főpapjai és bárói által állíttattak ki; az első Iglón, más néven Újfaluban, a másik Ófaluban; melyeknek tartalmát itt elégségesen átírván, kívánjuk, hogy azok erejükben változatlanul megmaradjanak.

Ezek után Moldva vagy Moldávia tartományával kapcsolatban mi és Ulászló úr, Lengyelország királya, igen kedves testvérünk, az alábbi módon egyeztünk meg. Minthogy fény derült arra, hogy a nagyságos Sándor, jelenleg moldvai vajda, magát Ulászló úr, testvérünk parancsai és jóváhagyása alá vetve, elkötelezte magát neki, amely kötelezettséget mi, az említett Zsigmond király, Ulászló király úr tiszta és őszinte testvériségének szeretete miatt megzavarni és akadályozni nem akarjuk; így tehát elhatároztatott és megerősíttetett, hogy valahányszor a törökök és hitetlenek a magyar korona területére nagy sereggel rárontanak, és azt dúlni és pusztítani készülnek, vagy amikor csak mi, az említett Zsigmond király ezer vagy több lándzsát állítunk ki a mondott törökök és hitetlenek ellen, és ellenük Magyarország határain túli hadjáratot határozunk el, ez esetekben tehát tudósításunkra és jelzésünkre Lengyelország királya, igen kedves testvérünk köteles lesz parancsba adni a fent nevezett Moldvainak, hogy ő maga, saját személyében teljes fegyveres erejével együtt nekünk és seregünknek segítségére jöjjön, valamint hűséges és állhatatos engedelmességet tanúsítson, kivéve, ha maga a Moldvai súlyos és látható gyengeségben találtatna, ez esetben azonban éppúgy köteles lesz haderejét egy alkalmas vezérrel együtt elküldeni; akkor pedig, ha az említett Ulászló király úr, kedves testvérünk szolgálatában lesz épp elfoglalva, szintén legalább ez utóbbit kell cselekednie. Ha pedig az említett Ulászló király úr parancsára vonakodna a fentiek szerint a törökök vagy hitetlenek ellen segítségül jönni, úgy mi ketten, tudniillik Zsigmond és Ulászló királyok, kötelesek leszünk az említett kötelezettségvállalás ellenére hatalmasan berontani Moldvába, magát a moldvai fejedelmet onnan eltávolítani, a fejedelemséget pedig hatalmunk alá igázni, és miután levertük, köztünk, királyok közt felosztani és belső határokkal szétválasztani a következő módon: a nagyobb, Bukovinának nevezett erdőket, amelyek a magyar király hegyénél azaz hegyláncánál[336] kezdődnek és Moldva valamint Sepenica[337] földje között terülnek el, és a Szeret mellett haladva egy másik, kisebb, Bukovinának nevezett erdőig, a Prut folyóig érnek, középen kell kettéosztani, azaz megfelezni. Mivel Jászvásár[338] a bal oldalra esik, megmarad Ulászló úrnak, Lengyelország királyának, stb., Berlet[339] városa vagy falva pedig, mivel a jobb oldalra esik, maradjon meg nekünk, Zsigmond királynak és Magyarország koronájának. Átlépve a Prut folyót, a maradék erdők a tengerig tartó lakatlan síkságon hasonlóképp középen feleztessenek meg, oly módon, hogy így megosztva és megfelezve Fehérvár, másképp Belgrád[340] az egyik résszel a fent említett Ulászló úrnak, Lengyelország királyának, stb. jusson, Kilia[341] pedig a másik résszel nekünk, Zsigmond királynak és Magyarország koronájának. Az a rész, amely az osztozkodásnál a mondott Ulászló király úrnak fog jutni, a béke és fegyverszünet szerint maradjon birtokában a feljebb említett orosz tartományon felül. Ha azonban a mondott Moldvai az Ulászló király úr által neki megszabott, a mi támogatásunkra és megsegítésünkre vonatkozó parancsokat állhatatosan és hűségesen teljesíteni fogja, úgy Moldva egész tartománya megmarad neki, még az említett két király egyikének halála után is a fenti fegyverszünet szövetségének öt éves időtartama alatt, mindkét fél jogainak épségben tartásával.

Továbbá, ha valamelyikünk alattvalói közül valaki vagy valakik a másik országainak vagy tartományainak dúlását, prédálását, fosztogatását, gyújtogatását, vagy pedig a gazságok bármely egyéb nemét követné el vagy engedné elkövetni a másik országaiban vagy tartományaiban, úgy ezek a dolgok önmagukban ne törjék meg az előrebocsátott fegyverszünetet, de a gonosztevők elégtételre ítélettel kényszeríttessenek, úgy, hogy az általuk okozott károkat saját javaikból térítsék meg. Ha pedig az ítéletet megvetve azt nem teljesítenék, mindketten tartozni fogunk és kötelesek leszünk őket mint a fegyverszünet ellenségeit üldözni, és ellenük eszerint harcolni. Továbbá, mint már érintettük, semmiféle felmerülő ellenérzés, nemtetszés vagy egyéb gonoszság, akárhányszor forduljon is elő, ne rombolja össze vagy oldja szét a fegyverszünetet és a fent írtak által létrejött szövetséget és erre ne is legyen képes; hanem, hogy ilyesféle bűnök ne maradjanak büntetlenül, elrendeltük, miszerint ha valakivel előfordulna, hogy ellene vétkeznek vagy kihágást követnek el, ez esetben a jogtalanságot és kárt szenvedett által értesítessék és tudósíttassék a két város valamelyike; mégpedig Magyarország lakosainak részéről Sandec városa, Lengyelország lakosai részéről pedig Lőcse. Ezek a városok pedig tartozzanak a mindkét részről kiküldött vagy kiküldendő bírákat az esetekről, vétségekről és kihágásokról tudósítani, és őket felhívni, hogy az általunk Lengyelország lakosainak panaszai és folyamodásai dolgában kijelölt négy bíró, tudniillik a hivatalban lévő sárosi, szepesi, újvári és zempléni ispánok Ófaluban, a túloldalról pedig a mondott Ulászló által hasonló számban állított és oklevelében név szerint is említett bírák, úgymint a sandeci és a wojniczi várnagyok, valamint a krakkói bíró és az alkamarás Szramovice faluban, vagy pedig ugyanazon helyeken ezen bírák közül néhány – amint az ügy minősége megkívánja – összejővén hozzanak ítéletet és szolgáltassanak igazságot egyszerűen és világosan, kibúvók nélkül, a vétkeseket méltó módon megfenyítve.

Bővebb óvadékként, az eddigiek tanúbizonysága végett országunk alább egyenként, név szerint felsorolt főpapjai, bárói és előkelői pecsétjeiket királyi pecsétünk mellé nyomatták a jelen oklevélre.

Így mi is: János, az isteni könyörületesség révén esztergomi érsek és örökös ispán, az esztergomi és kalocsai érseki tartomány prímása és az apostoli szék legátusa, valamint a rómaiak királyának kancellárja[342], Stibor egri[343], István erdélyi[344], János győri[345], Fülöp váci[346] és László knini[347] püspök; továbbá Cillei Hermann gróf[348]; Garai Miklós, Magyarország nádora[349]; Stiborici Stibor erdélyi vajda[350], Rozgonyi Simon ispán, országbíró[351]; Ozorai Pipó temesi ispán[352]; Pelsőci Bebek János tárnokmester[353]; Henrik fia  János ajtónállómester[354];  Gergely fia János  pohárnokmester[355]; Cseh Péter lovászmester[356]; Csáki Miklós, korábban erdélyi vajda[357]; Perényi Péter, korábban székely ispán[358]; Zubor kincstartó[359]; Besenyő Pál bán[360]; Nevnai Treutel Miklós[361]; Kórógyi Fülpös[362]; Hédervári Miklós királynéi ajtónállómester[363]; Ilsvai György, a nádor fia, királynéi pohárnokmester[364] és Garai Dezső királynéi lovászmester[365], Szántói Lack Dávid[366]; Péter szepesi ispán, Henrik fia[367]; Homonnai János[368]; Pálóci Mátyus diósgyőri várnagy és újvári ispán[369]; Kompolti, másként Grimpek István[370], Rozgonyi János sárosi ispán[371], Frank vajda fia László[372]; Bebek Péter, Detre nádor fia[373]; György, bazini gróf[374];