<< vissza az előző oldalra| KeresÚs a dokumentumban

 

Ifj. Hermann István

 

Szentmiklósi és óvári

Pongrácz Gáspár

pápai plébános

városleírása

a XVIII. század elejéről

 

forráskiadás

 

Jókai Füzetek 1999. 26.

 

 

Szerkesztette: dr. Hermann István

 

Kiadja

a

Jókai Mór Városi Könyvtár

 

 

 

Ifj. Hermann István

 

 

 

 

 

Szentmiklósi és óvári
Pongrácz Gáspár

 

pápai plébános városleírása

a XVIII. század elejéről

 

(forráskiadás)

 

 

Pápa, 1999.

 

 

 

 

 

 

Lektorálta

Szovák Kornél

Hudi József

 

 

 

Megjelent az Arany Griff szálloda a

Pápai Heti Tipp reklámújság és

Pápa Város Önkormányzata Oktatási Kulturális és

Vallási Bizottsága anyagi támogatásával

 

A tanulmány az 1999-ben Pécsett megrendezett

XXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

Humán Tudományok Szekció Történettudomány tagozatában

második helyezést ért el

 

 

 

 

ISBN 963 03 7742 X

ISSN 0238 - 7816

 

 

 

Kiadja a Jókai Mór Városi Könyvtár

Felelős kiadó a könyvtár igazgatója

Készült a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár

Kötészeti és Sokszorosító Műhelyében

Címlapterv Drabant András grafikus

 

 

 

 

 

Bevezetés

 

 

Néhány éve Magyarországon újra virágzásnak indult a helytörténetírás. A valamikor a század első felében elvesztett fonalat hosszú idő után mostanában találta meg egy újabb, városának, falujának múltját feltárni kívánó kutatónemzedék. Munkájukat megnehezíti, hogy a múlt század vége, e század eleje óta igen kis számban készültek helytörténeti indíttatású forráskiadványok. Ez mindenképpen sajnálatos, ha figyelembe vesszük, hogy a helytörténet művelését az utóbbi fél évszázad folyamán a szakemberektől (történészektől, levéltárosoktól) egyre inkább a laikus érdeklődők vették át. Ők a legritkább esetben rendelkeznek az eredményes történeti kutatás végzéséhez szükséges szakmai feltételekkel.[1] Ezek megszerzése elemi követelmény a számukra. Nagy segítséget jelentenek azonban az amatőr kutatóknak a megfelelően elkészített forráskiadványok, amelyek eligazítják tanulmányozójukat a források között.

            A nyolcvanas évek második felében szülőhelyemen, Pápán is megélénkült az érdeklődés a város története iránt, s ez az érdeklődés a rendszerváltozás után csak fokozódott. Pápa különösen szerencsés helyzetben van, mert a helyi érdeklődőkön kívül szakképzett, országosan elismert történészek is foglalkoztak a múltjával. Az ő kezeik közül az évek során mind összefoglaló jellegű munkák, mind kisebb részproblémákat taglaló tanulmányok, kötetek sora látott napvilágot.[2] Ezek között több forráskiadványt is találunk, amelyeket a tervek szerint újabbak követnek majd.[3] Ezeknek a műveknek a sorát szeretném magam is gyarapítani egy nem ismeretlen, de csak kevéssé felhasznált helytörténeti forrás közzétételével.

 

 

 

A szerző és műve

 

 

            Szentmiklósi és óvári Pongrácz Gáspár ősi felvidéki családból szár­mazott.[4] 1694 körül született Pongrácz Dániel és Kiszely Zsófia há­zasságából, Liptó megyében, feltehetően Andrásfalván.[5] Négyen vol­tak testvérek, akik közül ő volt a harmadszülött.

            Alsóbb iskoláit Lőcsén és Nyitrán végezte, majd 1718-tól a bécsi Pazmaneumban teológiát hallgatott.[6] 1723. március 27-én szentelték pappá.[7] Működését Csicsón kezdte, mint plébános, ahonnan Pápára helyezték 1726. július 25-én. Közben teológiából doktori fokozatot szer­zett.[8] A magyaron kívül szlovákul és valamelyest németül beszélt.[9]

            Nyolc évig volt pápai plébános. Legfontosabb feladatának a ka­to­likus lelkiélet helyreállítását, a reformátusok visszaszorítását tartotta. Bár az ellenreformáció már a XVII. század elején megkezdődött, az ok­tatás terén a reformátusok még jelentős pozíciókkal rendelkeztek a városban. Ennek ellensúlyozására kezdte el fejleszteni a plébániai iskolát, amely a katolikus gyermekek alsó fokú oktatását volt hivatva ellátni. A protestánsokkal fennálló állandó konfliktusai mellett többször került ellentétbe a Pápán élő szerzetesekkel is, akik különböző plébánosi előjogokat akartak maguknak kisajátítani. A velük folytatott egyházi pereket is rendre megnyerte, és sikerült visszaállítania a plébános tekintélyét a városban.[10]

            Hivatalában mind a városiak, mind egyházi elöljárói megelégedésére tevékenyke­dett.[11]

1733. december 20-án esztergomi kanonokká nevezték ki.[12] A következő év tavaszán Nagyszombatba költözött.[13] Később besztercei apát és a királyi tábla tagja lett.

            Pályafutását derékbatörte, hogy 1740-ben elméje elborult, s mivel betegsége gyógyíthatatlannak bizonyult, Pongrácz Antal vette magához.[14] 1766. június 25-én hunyt el Liptó­szent­mik­ló­son.[15]

 

 

 

 

 

 

 

 

Művéről[16] így vall Pongrácz Gáspár a pápai plébánia historia domusában:

„Én azalatt a nyolc év alatt, amíg itt voltam, összesen öt kisebb munkát írtam; ezek egyike már ki van adva és terjesztik, címe: Magyarország protestánsainak minden baja ellen való egyetemes ellenszer stb. Tizenkét vizsgálatból áll, azután van benne hozzácsatolva két terjedelmesen levezetett függelék, az egyik Máté 13. fejezete egy helyéről: Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig; a másik arról az Istenre és a Szentekre leteendő törvényszabta esküről, amelyet a legutolsó, 1729-es pozsonyi országgyűlésen az eretnekek támadtak. Ezeken kívül pedig magában foglalja Luther és a lutheránusok, valamint Calvin és a kálvinianusok kimerítően megírt történetét; úgyszintén a felsorolását azon eretnekségeknek, amelyek ezekből származtak; végül Pápa város leírását.

A többi négy kisebb munka is idővel ki lesz adva, ezek mind – bízom benne – valóban nem kis haszonnal járnak majd.”[17]

Többi négy műve nem jelent meg, de ezzel az eggyel is elérte célját, nagy hasznára vált olvasóinak. A tulajdonképpeni alkotás, a teológiai vitairat értékéről nem tudok fogalmat alkotni, de felkészültsége alapján valószínűsíthető, hogy a hitvitázó irodalmat egy, a maga korában érdeklődésre számot tartó, színvonalas munkával gyarapította.

Árnyaltabban lehet megítélni munkájának alább olvasható függelékét, mely Pápa városának leírása címet viseli. Hogy mi volt Pongrácz Gáspár célja ezzel az írásával, azt maga írja le a függelék rövid bevezetőjében. Úgy érezte, hogy az olvasók kedvére tesz, ha be mutatja Pápát, az egyébként hírből országszerte ismert várost.[18] Ez a leírás, épp szerzője szándékai miatt, nem csak helyi jelentőséggel bír. Beleillik az akkoriban megindult és Bél Mátyás nevével fémjelezhető „országleíró” mozgalom sodrába. Az nem valószínű, hogy kapcsolatban állottak volna egymással, mégsem zárható ki teljes mértékben.[19] Pongrácz, mint korának művelt egyházi férfiúja ismerhette Bél Mátyásnak a korábbi évtizedben megkezdett tevékenységét, s ez hathatott rá a Pápa városáról szóló leírás megírásakor. Közvetlen hatásról azonban semmiképpen nem beszélhetünk, hiszen Bél Mátyás Veszprém megyével foglalkozó kéziratát csak Pongrácz művének kinyomtatása után küldte el a vármegyéhez átnézés végett.[20] Országosan is egyedülálló alkotással állunk tehát szemben – még ha ez a leírás Pongrácz életében csupán egy rövid epizód volt is – amennyiben a leírás célja kifejezetten Pápa város akkori állapotának a megismertetése a szélesebb közönséggel, áttételesen az utókor számára való megörökítése volt.[21]

Különösen fontos ez az alkotás Pápa város szempontjából. Korábban is születtek ugyan leíró források a városról, de ezeket szerzőik is jobbára csak egy bizonyos, jól körülhatárolt szempont alapján készítették.[22] Ugyancsak más jellegű munkát végeztek a református egyháztörténeti feljegyzések készítői.[23] Pongrácz Gáspár volt az első, aki kortársként általános képet nyújtott a XVIII. század harmincas éveinek Pápájáról, a városon belül folyó életről. Különösen becsessé teszi ezt az alkotást, hogy e századból nem maradt ránk más elbeszélő forrás a városról.

Pongrácz Gáspár nem volt szakavatott búvára az elmúlt időknek, ennek ellenére élénk érdeklődést tanúsított a történelem iránt, és fontosnak tartotta azt is, hogy az utókor megismerje azt a kort, amelyben ő és kortársai éltek. Ezt fogalmazta meg a pápai plébánia historia do­musában, a következőképp: „Igencsak méltányos dolognak tűnt u­gya­nis elmúlt időkről feljegyzést hagyni az utánunk jövőknek, hogy ebből tűnjenek ki az elődök jó és dicséretes tettei, hogy magukat az utánunk jövőket, vagyis az utódokat ezek ösztönözzék hasonlók elérésére és a dolgok jó állapotban való megőrzésére. Ez hasznos dolog és a lehető legüdvösebb.[24] Ebben a szellemben születtek tehát Pongrácz Gáspár történeti jellegű feljegyzései, legyen szó akár az alább közölt leírásról, vagy a historia domusról, akár kiadott művének a protestáns felekezetek történetét tárgyaló részéről.

A mű felépítése gyakorlott tollforgatóra és tudatos szerkesztésre utal. Az író az olvasót oly módon kalauzolja végig a városon, mintha az összes látnivalót egy valódi utazónak mutogatná meg. Ennek megfelelően a rövid bevezető után, mely tágabb értelemben véve a leírás indoklásán kívül még a város nevére vonatkozó fejtegetéseket is tartalmazza, Pápa fekvéséről értekezik a szerző. Először az országosan is ismert helyekhez (nagyobb városok, Bakony, Balaton) való viszonyát mondja el, majd rátér a település szűkebb környékére (a város körül elhelyezkedő dombok, a Tapolca patak). Ezután a szerző megemlíti a várat, de csupán azért, hogy a közvetlenül a városfalak mentén található épületeket, tavat, amelyek még nem tartoznak a szigorúan vett városhoz, mintegy a vár ablakaiból kitekintve mutathassa be. Csak miután ezt megtette, írja le részletesen a várat. A várat elhagyva kezdi meg bemutatni magát a várost. Először a védművekkel foglalkozik, s csak utána beszél röviden a külső városokról, a majorokról. A belső város leírásánál is fokozatosan halad a központ felé. Az utcák megemlítése után következik a piactér, majd csak ezután a plébániatemplom, amivel hosszan foglalkozik. Leírásának ez a csúcspontja. A templomhoz kapcsolódóan kezdi el elemezni a vallási életet. Ezt azonban hirtelen megszakítja – mintha csak elkalandozott volna gondolata a tárgytól – hogy bemutassa a városban élő embereket is. Hamarosan azonban újra a valláshoz tér vissza, és leírása ezzel is fejeződik be. Az ezután olvasható befejezés tulajdonképpen hálaadás a város földesurának, gróf Esterházy Ferencnek.

            A mű szerkezetének vizsgálatából jól látható, hogy Pongrácz Gáspár számára a városkép megörökítése a fontos. Sokkal kisebb hangsúlyt fektetett a városiak bemutatására. Viszont a kelleténél kissé erősebben jelenik meg a műben a vallás, ezen belül is leginkább az ellenreformáció sikere a lakosok körében. Ez egyrészt természetes, hiszen Pongrácz katolikus pap, teológus volt, másrészt – összevetve a plébánia historia domusával – az olvasóban azt az érzést kelti, hogy munkája ezen részében saját tevékenységének akart maradandó emléket állítani.


 

 

A „Descriptio oppidi Papa” továbbélése

a pápai történeti irodalomban

 

 

            A XVIII. század első harmada óta eltelt évek hosszú sora lassan feledésbe burkolta Pongrácz Gáspárt és alkotását. Ennek talán legfőbb oka az volt, hogy a műhöz nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett hozzáférni. Pápán a XIX-XX. század fordulóján biztosan nem volt belőle példány.[25] Nem készült róla fordítás sem, ami a XX. század végén lehetővé tenné, hogy a latinul már nem értő helytörténészek ismét elővehessék, és felhasználhassák adatait.

            A nehézségek ellenére több helytörténeti munkában kimutatható Pongrácz leírásának a hatása. Ezeket igyekszem az alábbiakban bemutatni.

A legkorábbi író, aki ismerte és felhasználta Pongrácz Gáspár művét, Gyurikovits György volt. Ő egy 1824-ben megjelent munkájában, amelyben összefoglalta Pápa városának nevéről és eredetéről addig felmerült véleményeket, idézte Pongrácz vonatkozó latin szövegét,[26] majd megjegyezte, hogy Pongrácz Gáspár és Bél Mátyás voltak az „első történetírók”, akik írtak erről a témáról.

A XX. század elejének monografikus célzatú műve, Pápa város egyetemes leírása, a történeti részhez kapcsolódó bevezetőjében utalt ugyan Pongrácz művére, de azt nem használta fel.[27]

Szintén a XX. század elején, 1908-ban jelent meg Kiss István plébániatörténete. Ő is ismerte, és fel is használta Pongrácz alkotását, mégpedig a régi templom leírásánál.[28]

A század derekán írta munkáját Bognár Imre Ede. Ő a lehető legteljesebb mértékben kihasználta a műben rejlő lehetőségeket. Sok, addig figyelemre nem méltatott részletet idézett, [29] de sajnos művét később, forrásához hasonlóan méltatlanul elfeledték.

Az eddig említett könyvek szerzői mind eredetiben ismerték Pongrácz Gáspár leírását Pápa városáról. A helyzet jelentősen megváltozott a második világháború után. A művet teljesen beborította a feledés. Felhasználói a belőle származó információikat nem közvetlenül, hanem a fent említett művek közvetítésével szerezték, illetve amennyiben eredetiben ismerték, gyakran félreértelmezték a latin szöveget.

A háború után az első nagyobb lélegzetű mű Pápa városáról 1959-ben született Gerő László és Sedlmayr János tollából. Ebben két átvétel található Pongrácztól. A templom leírása nyilvánvalóan Kiss István művének felhasználásával került át a nevezett kötetbe (teljesen eltorzítva).[30] A másik átvétel forrása pedig Gyurikovits idézett munkája. Ez a Pongrácz által lejegyzett, a város nevének eredetére vonatkozó népmonda.[31]

            A második világháború utáni pápai történeti irodalom egyik jelentős művelője, Mithay Sándor eredetiben ismerte és használta fel Pongrácz Gáspár adatait. Többször hivatkozott rá, olykor azonban félreértette a szövegben leírtakat.[32] Mithay Sándor használta azonban Kiss István művét is, s például a plébániatemplom leírását ebből vette át.[33] Pongráczra hivatkozva fogalmazta meg Mithay Sándor, hogy 1733-ban német betelepítésről van említés.[34] Ezt az adatot Hudi József is elfogadta.[35]

 

 

 

 

Casparus Pongracz: Descriptio Op[p]idi Papa[36]

 

 

            Si quidem Oppidum hocce, cum ipse adhuc etiam non vidissem, ma­jore fama per Hungariam celebrari nossem, jamque dignissimum ea­dem sua fama esse oculis vel ipse propriis satis superque dep­re­hen­de­rem: rem non ingratam lectoribus me praestiturum putavi, si opusculo huic meo ejusdem descriptionem adderem. Ad quod prae­standum, cum & Parochus ipsius forem, facillime inductus sum, faciliusque in mentem venit.

            De nomine ipsius Oppidi, undenam hoc sibi tam singulare no­men, Papae, obtigerit, perquisivi a prudentibus, sed nihil certi a quo­quam dici potest. Si e vulgo scisciteris, non deerunt, qui a Legato Pa­pae, hoc est, Summi Romani Pontificis, qui isthic ad Regem quondam Hun­­gariae adventans stationnem fixisset, nactum esse dicent: si vulgi ni­mirum verbis locus dandus sit; videtur enim antiquius quam ut a Le­gato Papae, qui ad Regem Christianum, Hungariae venisset, nomen mu­tuari potuerit. Attamen accepisse etiam revera hoc, vel alio quopiam modo a Papa, vel a Legato Papae non omnino dissonat: & haec, ut dixi, vulgi opinio est. Quis enim alias, vel qua de causa, aut cujus con­ve­nientiae ratione Oppido tale nomen finxerit? Est hoc Oppidum inter Jaurinum, Wespremium, & Sabariam, loca antiquissima ac celeberrima, ejusdem ferme paucorum milliariorum distantiae situm, in plaga ad montes Bakonyienses Comitatus Wespremiensis positum: plaga sane op­tima, ridente, & amoena, frumenti feracissima, ac vino propter non
lon­ge dissita plurima promontoria abundante. Duobus milliariis ad­ja­cens habet promontorium Somlyó perquam celebre, cujus vinum etsi

hic ob copiam carum non est, plerumque enim duobus florenis, & infra, tempore vindemiae cum delectu haberi potest, alibi tamen tam nomen, quam praetium[37] suum obtinet, & in magnorum etiam mensis pro spe­ci­ali datur: est etenim purum, limpidum, tenue admodum, & subtile, co­lo­re ex aurescente subviridi, sapore suave, aestate ori gratissimum; viribus denique etiam ita temperatum, ut non nisi abutenti ullo modo obesse possit: ab omnibus pro saluberrimum habetur. Hinc Papenses licet in aliis quoque promontoriis nobilioribus, ac praecipue quidem in Badacsony dicto promontorio (cujus vinom dulce, & admodum forte) plu­rimas vineas possideant, tamen ex hoc etiam haud multum alio dist­rahi patiuntur, praeocupantes, & coëmentes.

            Est vero hujus plagae ea etiam felicitas, quod beneficio eorum­dem vastissimorum glandiferorum montium, & sylvarum Bakonyság dictarum, incolis, atque accolis, exiguis plane impensis, ac pe­ne nullis, setigeris abundare, ac pinguissimis caulibus vesci liceat. Fera­rum, & piscium copiam habet: ac piscium quidem potissimum ex lacu Bala­ton, qui magnitudine ad aliquot milliaria se extendente speciem pene marini sinus refert: ex aliisque demum lacubus, & aquis diversis non longe dis­sitis. Sed nec alia quaelibet usui necessaria huic plagae de­sunt: quorum demum omnium beneficiorum praeprimis quidem ip­sum Oppidum Pápa gloriam refert, ut quod in meditullio ejusdem po­situm undequaque omnia in se confluere facit; ita, ut nihil ferme desi­de­res, quod vitae quam commodissime, atque etiam hilariter, & so­ci­­abili­ter ducendae ne­cessarium videri possit, quo non abundet.

            Hoc circum sese molas frumentarias plurimas, utique cum maxi­mo sui & omnium incolarum commodo, in proximo obtinet: quae, quod mireris, non imbrium opia, quemadmodum aliae alibi, sed aestate quidem siccitate, hyeme autem frigoris, qui major potest dari, rigore gaudent: quod nempe cum his aqua nunquam desit, nec deesse possit; per vicina loca siccatis, vel hyemis tempore congelatis molendinorum aquis, ad has ad molendum, frumenta sua accolae convehere cogantur. Quod & quidem nonnunquam adeo contingit, ut ex remotioribus etiam par­tibus vicinorum Comitatuum veniant necessitate compulsi homines. Haec vero aquae abundantia, & constans aequalitas ex non longe dis­sito loco Tapolczafő dicto provenit, qui scaturigines, & fontes sulphure affectos, abundantes, & calentes plurimos habet: quorum tamen aqua eti­am potui optima est, limpidissima, ut sitim provocet; hyeme tepida, aes­tate frigidissima, adhaec pisciculis quoque minutis, quos fundulos vo­ca­mus, & qui alias in his partibus rariores sunt, non infrequenter eos amantibus gratificans. Non contemnendum pariter hujus Oppidi com­mo­­dum sunt, vicina & proxime adjacentia promontoriola Hanta, & Törsök hegye, quae licet ad Praeposituram S. Michaëlis de Hanta spectent, Oppidi tamen hujus incolae eadem colunt. Eo enim aestate ex­currere, vereque, & fructibus gravido autumno pervolupe est: vinum ea ferunt satis commodum, fructuum omnium copiam, hosque inter pla­­ne specialia persica.

            Quod ad interiorem Oppidi ipsius statum spectat, in fronte, loco si­tuque editiore, qua Jaurinum aspicit, Arcem magnificam praefert, quad­rangulam. Hac ipsa vero olim praesidio erecta, muris constat va­li­dis­simis & crasissimis: fuitque sane praesidium validissimum, & harum partium refugium; at post Viennentem obsidionem Turcicam decreto regio exauctoratum. Ex una parte lacu, quantum conjicere licet, ter mil­­le passus, vel & amplius longo, & fortassis ferme totidem passus la­to munitur, qui eam, unaque & Oppidum ipsum per longum pro­pin­quis­sime abluit: ex altera parte, immo etiam trans lacum, planos ac latos campos circumspicit. In conspectu arcis, in proximo, tres insignes Do­minales muratae molae positae sunt, una frumentaria, rotarum, sive lapidum octo: altera item quae pro usu speciali ex puriore tritico praecipuam farinam parat, haec conjuncta simul cum assericea: & tertia pa­pyracea, quae bonam & pulchram, ac multiplicem chartam, etiam quam Postariam, seu veredariorum vocant, conficit. Ad omnes tres vero per canales undisonos, lacus arcem ambiens aquam avomit. In ea­dem trium molarum linea, recta via, non multo remotius e fenestris ip­sius arcis Allodium pariter Dominale amplissimum visitur, acervis fru­­menti, & foeni, pecudumque armentis plenum.

            Arx haec, cum olim praesidio, & necessitati magis quam voluptati, pompaeve constructa fuerit, licet quidem alioqui ampla, ac ad habitandum peraccommoda extiterit: nunc tamen ad formam novam in dies instruitur, & commoditatibus optimis, plurimisque, tam in su­pe­riore quam inferiore contignatione augetur. Fenestrae palatiorum, quae antea minores vetere modo erant, nunc patentes, & magnificae. Portam pro praesidii majore securitate antehac habuit angustiorem, ob­li­quam cum tortuoso aditu, quae exeuntibus per declive lacus profundum e li­mi­ne exhibebat: nunc recenter, hac obstructa, nova alia multo praes­tan­tiore in forum versus Ecclesiam Parochialem per aper­tum patente, max­i­mo tam ornamento, quam commoditati donata est: quae per pon­tem fossae bene profundae, arcem circumdanti instratum exeuntibus viam pandit, & intrantibus aditum planum ac commo­dis­si­mum praestat. Fossa haec porro cum tempore, & ipsam[38] muro incin­gen­da aquam ex lacu ducet, quae demum circuitura arcem, iterum in la­cum recidens mo­larum cursum juvabit.

            Oppidum autem ipsum praeter fossam, & agerem, propug­na­cu­lis muratis & lapideis, ad modum aliorum fortalitiorum, iisque, uti ex­tan­tia ad­huc eorum terrea spatia & congesturae ostendunt, validissimis fuerat muni­tum: sed haec praesidio sublato pariter diruta sunt, portae tamen lapideae tres adhuc extant, licet non ea integritate, qua olim fuerant, habebant enim fornicem instar aliarum civitatum cum attrac­toriis pontibus, quibus jam ca­rent. Allodiorum foris compluribus vicis cingitur, strictim per duas series po­sitis domibus satis commodis: & vi­cis quidem vix pagum reperias, quam longis; sic, ut integrorum pago­rum speciem repraesentent, quorum ideo singuli & judices suos habent. Is se ipso est amplum, sex plateis distinctum, domibus potiori parte mu­­ratis, honestisque, praesertim circa forum cons­tans, ubi duarum contignationum non ignobilibus, imo plerisque peramplis ac pervenustis decoratur. Ecclesia Parochialis ei vetusta, atque per magna, honori Sancti Stephani Proto-Martyris dicata, tribus portis intrantibus & exeuntibus patens: cui auditorium admodum magnum, nobile, & solenne est; adeo, ut eis Danubium ex hac parte, Jaurinum si u­num excipias, intra ter­minos regni vix ulla simili gaudeat Ecclesiarum. Isthaec turres habuit olim duas, laminis tectas, & splendidas; nunc unam, in qua duae qui­dem insignes magnae campanae, sono valda pretiosae, & duae minores, cum horologio sonant. Speratur tamen successu temporis, & adjuvante Do­mi­no, iterum etiam alterum turrim obtentura.

            Ecclesiae Parochiali hinc, & inde accedunt Religiosorum, in quibus die nocteque Deo jugiter psallitur, duo praeclara Coenobia, RR. Patrum Pa­u­linorum unum, & Sacrae Seraphicae Familiae alterum, duo hic loci insignia contra spiritualia nequitiae coelestibus adminicula, & propug­nacula. Ma[j]oribus sollennitatibus omnes tres istae Ecclesiae fideli populo plenae sunt: postquam scilicet insipientia haeretica jam manifestior esse coepit; nempe plane secundum praedictionem Apostolicam, 2. ad Timoth. 3. Quemadmodum autem Joannes[39], & Mamb­­­res restisterunt Moysi, ita & hi resistunt veritati, homines cor­rupti mente reprobi circa fidem. Sed ultra non proficient: insi­pi­en­tia enim eorum manifesta erit omnibus, sicut & illorum fuit. Quod jam sen­sim in nobilissimo hoc Oppido de die in diem magis impleri videmus.

            Ut ne vero caetera ejus quoque ornamenta taceam, ornat hoc Oppidum multa omnino, Comitatusque hujus praecipua & clara nobilitas, quae ipsum inhabitat: nam & Officiales praecipui, & ferme omnes Inclyti Comitatus, Tabulaeque ipsius Assessores hicce resident. Ejus celebritatem eti­am insigniter augent Congregatio[40] Comitatus, quae hic potissimum ha­be­ri consuevere, tum propter commoditatem conveniendi, & copiam hos­pitiorum, tum propter rerum quoque majo­rem abundantiam: est etenim locus ad vivendum sane commodissimus, rebus usui, & vitae humanae ne­ces­sariis affluens. Unde licet caete­ro­quin hoc Oppidum sit quam maxime quidem Ungarum, commoditate tamen vivendi etiam Germanorum plu­ri­mos jam in sui gremium traxit, ac in dies alios & novos trahit.

                Constat variis, & plurimis opificibus, & opificum caetibus. Gu­bernat illud Judex Oppidanus cum duodecim senatoribus, qui in domo Civica singulis hebdomadis binis vicibus sessionem celebrant. Populus est tam moribus, quam vestitu non vulgari modo cultus, victu libe­ralis & honestus: Ecclesiasticorum & Religiosorum praeprimis re­ve­rens, & observans; erga spiritualia quam maxime affectus, divinis de­ditus & zelosus. Quamvis autem per vim, & violentiam, ac adeo inju­riam olim a Stephano quodam, nomine & non vano omine Török, ejus Tem­poris Domino terrestri coactum fidem abjecisset, totum Calvini­a­num effec­tum: nunc tamen tanto ardentius eam recipit, & fovet, & ze­lat, ita ut solatiorum nobis, qui illis intendimus, in dies materiem uberri­mam praebeant; nempe id quod resurgentibus lapsis contingit, firmius etenim postea pedibus insistit homo, prudentiorque, atque cautior fit. Hinc­que est, quod conversi plerumque zelosiores Catholici evadant: quanto nam­que sectariorum illam perversitatem, & imposturam illu­mi­nati divinitus magis agnoscunt, tanto contra pravitatem ipsam corum & nequitiam hae­re­ticam, qua postmodum sese deceptos & illusos fuisse luculentius dep­re­henderunt, dolentes & detestantes, majore zelo, & pia ira, ac odio accenduntur, inflammanturque; uti (ut ne res suo careat exemplo) vas illud electum nobilissimum Paulus Apostolus, qui ante Saulus: qui quanto antea pertinacior persecutor, tanto postea fortior defensor, & gloriosior propagator fidei Christi extitit. Et Thomas quo­que quanto an­te ad credendum durior, & tardior, ac obstinacior, tanto mox firmior, & solidior, ferventiorque: Dominus meus, & Deus meus! Hoc idem nobilissimo huic modo Oppido contingit.

            Est vero hoc Oppidum cum suo Dominio Excellentissimi, ac Illustrissimi Domini Comitis, Domini FRANCISCI ESTERHAZI de Ga­lantha Junioris, nobilissimi illius Hungariae, vere rara concordia splendidiorum Pa[t]ris Fratrum, Illustrissimi nempe quondam optimae memoriae Francisci Esterházi filiorum alterius, Filii Matris Ecclesiae candidissimi, honoris ejus & incrementi studio[si]ssimmi, pientissi­mi­que, Parochorum Patris optimi, quo Patrono gaudeo. Cujus memoria apud me, nobilissimorumque ejus germinum in benedictione semper.

 

            Non extinquetur in nocte lucerna ejus.

 

 

Pongrácz Gáspár: Pápa városának leírása

 

 

Ha ugyan tudtam is, hogy ezt a várost, bár magam mostanáig nem láttam, nagy híre miatt egész Magyarországon ismerik, már magam is, tulajdon szemeimmel eléggé meggyőződhettem róla, hogy igen méltó a hírére. Úgy gondoltam, hogy az olvasóknak kedvükre való dolgot teszek, ha a művecskémbe betoldom e város leírását. Ennek elvégzésére igen könnyen rászántam magam, és ez könnyebben eszembe is jutott, amikor a város plébánosa lettem.

            Pápa városának a nevéről, hogy vajon honnan jutott osztályrészül ez az annyira egyedülálló név, alaposan kifaggattam okos embereket, de egyik sem tud mondani semmi bizonyosat. Ha a néptől érdeklődnél, nem hiányoznak majd, akik azt fogják mondani, hogy a pápa, azaz a római főpap legátusától nyerte nevét, aki egykor Magyarország királyához jövet itt tartott pihenőt. Persze ha helyet kellene adnunk a nép szavainak. Mindenesetre neve régebbinek látszik, minthogy a pápa legátusától, aki Magyarország keresztény királyához jött, nevét kölcsö­nözhette volna. Mindazonáltal nem látszik teljesen helytelennek, hogy akár valamilyen más módon a pápától, akár a pápa legátusától nyerte nevét. Ez azonban, mint mondtam, a nép véleménye. Máskülönben va­jon ki adta a városnak ezt a nevet, milyen okból, vagy milyen meg­egyezés értelmében?[41] Ez a város az igen régi és híres helységek, Győr, Veszprém és Szombathely között fekszik, szinte mindegyiktől ugyan­olyan kevés mérföld távolságra[42], Veszprém megye Bakony hegység melletti vidékén. Területe valóban igen jó, szép és kies fekvésű, gabonatermesztésre igen alkalmas, és borban is bővelkedik, mivel nem messze több szőlőhegy is emelkedik.[43] Két mérföldnyire[44] fekszik mellette a Somlyó nagyon híres hegye. Ennek ha bora itt bősége miatt nem is drága, – ugyanis rendesen két forintért, és még ez alatt vehető meg szüret idején, a kiválasztással együtt – másutt mégis mind a neve, mind az ára megvan, és a hatalmasok asztalára is különlegesség gyanánt kerül, minthogy tiszta, átlátszó, nagyon könnyű és finom, színe aranyszínre váltó zöldes, íze édes, nyáron a toroknak igen kedves. Ezenkívül ere­je annyira mérsékelt, hogy nem tudna semmi módon kárt okozni, hacsak annak nem, aki mértéktelen. Mindenki igen egészségesnek tartja. Bár ezenkívül a pápaiak birtokolnak szőlőket más, ismertebb hegyeken is – különösen a Badacsony nevű hegyen van sok szőlejük (ennek a bora édes és igen erős), azonban nem sokat engednek másnak eladni ebből azok, akik korábban lefoglalták és összevásárolták.

            Az is szerencséje ennek a vidéknek, hogy az említett rengeteg, makktermő hegységnek, és erdőségnek, melyet Bakonyságnak neveznek, a jótéteményéből a benne lakók és a szomszédos népek csekély, szinte semmi ráfordítással nagy számban tarthat­nak sertéseket, és táplálkozhatnak dúslevelű növényekkel. Vadakkal és halakkal bőségesen el van látva.[45] A halak többsége a Balaton tóból származik, amely néhány mérföld hosszúságban terülvén el,[46] szinte tengeröbölnek az alak­ját idézi. Más tavakból és különböző, nem messze folyó vizekből is származnak halak. De bármely más szükségletek sem hiányoznak erről a területről. Mindenekelőtt Pápa városa az összes jótétemények dicsőségét hirdeti azzal, hogy, mivel ennek a területnek a közepére épült, min­denhonnan minden ide áramlik. Így szinte semminek sem érzed a hiányát, amiben ne bővelkednék, s ami szükségesnek látszhat az igen kényelmes, sőt vidám és társasági élet élvezetéhez.[47]

                Közel, a város körül több gabonamalom is van,[48] a város és minden lakójának legnagyobb kényelmére. Ezek, ezen aztán csodálkozhatsz, nem az esővíz bőségének, ahogy mások máshol, hanem nyáron bizony a szárazságnak, télen pedig a fagy keménységének – ami elég nagy is tud lenni – örülnek: s ez természetes is, mivel ezekkel az időjárási jelenségekkel a víz sohasem  szárad ki és nem is tud kiszáradni.  S miután a szomszédos területeken a malmok vize kiszáradt, vagy tél idején megfagyott, gabonájukat őrlésre ezekhez kényszerülnek hordani a körülöttük lakók. Sőt, néha még bizony az is megesik, hogy a szomszédos megyék távolabbi részeiről is jönnek a szükségtől hajtva emberek. A víznek ez a bősége és állandó hozama a nem messze elterülő, Tapolcafő nevű helyről ered, ahol több kénes forrás bugyog a felszínre, amelyeknek vize meleg és bőséges[49]. Ezeknek vize pedig ivásra is igen jó, rendkívül tiszták, úgyhogy az ember szomjúságát felkeltik. Télen meleg, nyáron igen hűs a vize. Emellett gyakran megörvendezteti kis, kövicsíknak nevezett halacskákkal azokat, akik ezeket kedvelik. Ezek a halak egyébként errefelé elég ritkán fordulnak elő.[50] Hasonlóképpen nem lebecsülendő hasznára vannak a városnak a szomszédos és közel lévő dombok, a Hanta és a Törzsök hegye. Bár ezek a hantai Szent Mihály prépostsághoz tartoznak, mégis a város lakosai művelik őket.[51] Oda ugyanis nyáron és tavasszal, valamint a gyümölcsöktől roskadozó ősszel kirándulni igen kellemes. Elég jó boruk van, és mindenféle gyümölcs bőségesen terem, köztük az egészen különleges őszi barack.

            Ami magának a városnak a belső képét illeti, a legszembetűnőbb részen, ott, ahol a fekvése magasabb, a Győr felé tekintő oldalon áll a pompás, négyszög alakú vár. Ez egykor erősségnek készült, igen erős és vastag falak alkotják. Valóban igen megerősített erőd volt, és a környéknek is menedékül szolgált, de a bécsi török ostrom után királyi határozat megszüntette.[52] Egyik oldalról tó határolja, s amennyire megítélhető, háromezer lépés, vagy akár még hosszabb, és talán csaknem ugyanannyi lépés széles.[53] Ez ezt a várat és vele együtt magát a várost is nagy területen közelről mossa.[54] Másik oldalon, sőt a tavon túl is, körös-körül sík és széles mezőkre lát. A vár látókörében, nem messze, három, kőből épült, nevezetes urasági malom található. Az egyik gabonát őröl, nyolc kereke vagy malomköve van. A másik továbbá, amely különleges célra tisztább búzából kiváló lisztet készít, össze van kötve egy deszkavágó malommal. A harmadik egy papírmalom[55], amely többfajta jó és szép lapot készít, olyanokat is amelyeket postainak, vagy lovas postainak neveznek.[56] Mindhárom számára a tó, a várat megkerülvén, zúgó csatornákon szolgáltatja a vizet. A három malom vonalában, egyenesen, nem sokkal távolabb a vár ablakaiból hasonlóképpen látszik egy igen tekintélyes uradalmi majorság[57], mely tele van szalma- és szénakazlakkal valamint igás állatokkal.

            Ezt a várat, mivel egykor erősségül, és inkább a szükségesség, mint a gyönyörűség, vagy a pompa kedvéért épült – bár egyébként elég tágas, és lakás céljára igen kényelmes volt – most, ebben az időben új formában építik át, és a lehető legjobb és legtöbb kényelemmel bővítik ki mind a felső, mind az alsó szinteken.[58] A palota ablakai, amelyek azelőtt a régi szokás szerint kisebbek voltak, most tágasak és nagyszerűek. Korábban, az őrhely nagyobb biztonsága miatt szűkebb, ferde kapuja volt, kanyargós bejárattal, amely a lejtőn keresztül távozóknak a küszöbről megmutatta a tó mélységét. Most újabban, miután ezt elfalazták, egy másik, új, sokkal előnyösebb kaput nyitottak a piac­térre, a plébániatemplom felé fordulva, a szabad térségen át. Ezt egyrészt a város díszéül, másrészt kényelmi céllal készítették. Utat nyit a távozóknak a várat övező árokra fektetett hídon keresztül, és a belépőknek is sima és kényelmes bejáratot nyújt. Ez az árok azután, melyet idővel felfalaznak, el fogja vezetni a tóból a vizet, amely végre megkerülve a várat, ismét visszafolyik a tóba, s a malmok járását fogja segíteni.

                A város pedig – más erődítményekhez hasonlóan – az árkon és a sáncon kívül kőből készült, falazott védművekkel is igen meg volt erősítve, ahogy még ma is mutatják ezt ezeknek a földből kidomborodó nyomai és maradványai.[59] Ezeket azonban, mivel megszűnt erősség lenni, egyaránt lerombolták. Mégis, még most is áll három kőkapu[60], bár nem annyira épek, mint egykor voltak. Ugyanis olyan bolthajtásuk volt, mint más  városok kapuinak, díszes felvonóhidakkal, amelyek már hi­á­nyoznak. A várost kívülről a majorságok több utcája övezi, két sorban sűrűn egymás mellett álló, viszonylag kényelmes házakkal. S bizony alig találnál másmilyen falut, mint hosszú utcájút, oly módon hogy önálló falvak látszatát mutatják, ezért közülük mindegyiknek saját bírái vannak.[61] Belül elég tágas, hat utca osztja szét.[62] Nagyobb részben csinos kőházakból áll, főleg a piactér körül, ahol kétszintesnél nem hitványabb, sőt többnyire igen tágas és nagyon csinos épületek díszítik.[63] Plébániatemploma régi és igen nagy, Szent István első vértanú tiszteletére van szentelve, három kapuja nyitva áll a be- és kilépők számára. Auditoriu­ma egészen nagy, nevezetes és ünnepélyes, olyannyira, hogy a Duna innenső oldalán – az egy győrit kivéve – az ország határain belül alig van olyan templom, mely hasonlókkal büszkélkedhetne. Régen két, fémlapokkal fedett, gyönyörű tornya volt. Most egy van, amelyben két jeles, igen becses hangú, nagy harang található, valamint két kisebb harang, amelyek az órával szólnak. Reméljük, hogy az idő előrehaladtával, és Isten segítségével, a másik tornyot is fel fogják állítani.[64]

            Innen, a plébániatemplomtól nem messze található két híres szerzeteskolostor, amelyekben Istennek éjjel-nappal folyton zsolozsmáznak. Az egyik a tisztelendő pálos atyáké, a másik a Szent Szeráfi családé.[65] Itt ez a két hely jeles támasz és védőbástya a lelki gonosz­­ságok ellen a mennyeiekben[66]. A nagyobb ünnepeken mindhárom egy­ház hívő néppel van tele, miután tudniillik már kézzelfoghatóbb kezdett lenni az oktalan eretnekség. Különösképpen az apostoli jövendölés szerint, a Timóteushoz írt 2. levél 3. fejezetében. A mint pedig Jannes és Mambres Moysesnek ellene-állottak: úgy ezek is ellene állanak az igazságnak, meg-veszett-elméjű emberek, a hitben meg-vettettek, de tovább elő nem mennek: mert az ő esztelenségek nyilván lészen mindeneknél, a mint volt amazoké is.[67] Mert már látjuk, hogy a jövendölés ebben az igen nevezetes városban is napról napra érezhetően beteljesedik.[68]

            De nehogy elhallgassam egyéb ékességeit! Röviden, sok minden díszíti ezt a várost. A megyének kiváló és híres nemessége, amely itt lakik.[69] Ugyanis itt székel a tekintetes vármegye csaknem összes jeles hivatalnoka is, és az ítélőszék bírái is. A város forgalmát különösen növelik a megyegyűlések, amelyeket leginkább itt szoktak megtartani[70], egyrészt mert könnyű megközelíteni és a szálláshelyek nagy száma miatt, másrészt az áruk nagyobb bősége miatt is. Ugyanis ez a hely valóban igen alkalmas arra, hogy itt éljenek, mivel bővelkedik a mindennapi emberi élethez szükséges dolgokban. S bár emiatt ez a város bizony leginkább magyar, mégis az élethez való alkalmassága miatt már a németek közül is igen sokakat vont keblére, és manapság is csalogat újakat.[71]

            Igen sok, különböző mesterséget űző kézműves él itt, és megtalálhatók a mesteremberek céhei is.[72] A várost a városbíró kormányozza a tizenkét esküdttel együtt, akik a városházán egy héten két alkalommal üléseznek.[73] A nép úgy erkölcseire, mint öltözködésére nézve nem közönséges műveltségű, életmódja tekintetében előkelő és tisztességes.[74] Az egyháziak és a szerzetesek iránt mindenekelőtt tanúsítanak tiszteletet, és őket szem előtt tartják. A lelki dolgok iránt rendkívül fogékonyak, és az istenieken csüngnek, és buzgók. Ámbár egykor erővel és erőszakossággal, sőt jogtalansággal egy bizonyos István, akinek neve (s ez valóban nem volt üres ómen) Török[75] volt, s aki az idő szerint a város földesura volt, kényszerítette a várost, és az a hitét elhagyta, teljesen kálvinistává lett. Most mégis annál hevesebben fogadja vissza a hitet, ápolja és kívánja. Annyira, hogy nekünk, akik az ő érdekükben tevékenykedünk, a kárpótlás bőséges anyagát kínálják. Természetesen, mint az az elesőnek, de újra felkelőnek osztályrészül jut, ugyanis később biztosabban áll a lábán az ember, és okosabbá valamint óvatosabbá is válik. Ezért van, hogy, akik megtértek a katolikus hithez, a legtöbben buzgóbb katolikusokká lesznek. Valóban mennél inkább megismerik isteni sugallattól megvilágosodva a szakadárok ama álnokságát és gonoszságát, annál inkább hevülnek és gyúlnak lángra fájdalmasan és átkozódva nyilvánosan a nagyobb buzgóságtól, a kegyes haragtól és a gyűlölettől a gonoszság, és a semmirevaló eretnekség ellen, amely által nemrég magukat, mint megcsaltakat és rászedetteket napnál világosabban rajtakapták. Miként – hogy ne hiányozzék a példa – az a kiválasztott, igen nemes edény,[76] Pál apostol, aki azelőtt Saul volt. Ő korábban annyival makacsabb üldözője volt a Krisztusban való hitnek, amennyivel később bátrabb védelmezője és dicsőségesebb terjesztője lett. És Tamás is, aki amennyivel korábban keményebb szívű, rest és hajt­hatatlan volt a hittel szemben, majd annyival erősebb, szilárdabb és izzóbb hitűvé vált: Én Uram, és én Istenem![77] Ugyanez jut osztályrészül ily módon ennek az igen nemes városnak is.

            Ez a város uradalmával együtt nagyméltóságú és méltóságos gróf úré, ifjabb galánthai Esterházy Ferenc úré, Magyarország ama igen nemes uraságáé, tudniillik néhai nagyméltóságú, jó emlékű Esterházy Ferenc második fiáé[78] atyja dicső fivéreinek ritka egyetértése folytán, aki az Anyaszentegyház igen becsületes fia, az ő tisztessége és igen buzgó és igen jámbor sarja, aki legjobb atyja a plébánosoknak, s akit patrónusomnak tisztelek. Az ő és igen nemes utódainak az emléke mindig meg fog maradni az imámban.

           

            Az ő fénye nem tűnik el az éjszakában.


 

Rövidítések jegyzéke

 

 

            Ács 1994.Ács Anna: Fejezetek Pápa város népéletéből. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. (fő­szerk.: Kubinyi András) Pápa, 1994. 533-578.

            Bakonyvári 1896.Bakonyvári Ildefonz: A pápai kath. gymnasium története a pálosok idejében. Pápa, 1896. (Reprint: 1998.)

            Baranyai 1975. Baranyai Béláné: Rendelet 1702-ből a magyar várak lerombolására. In: Műemlékvédelem. 4. sz. (1975) 193-195.

            Bél 1984. — Bél Mátyás: Magyarország népének élete 1730 táján. (válogatta: Wellmann Imre) Budapest, 1984. (Történetírók tára)

            Bél 1989.Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Veszprém, 1989. ( A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványi 6.)

            Bessenyei 1994.Bessenyei József: Enyingi Török Bálint. Bu­dapest, 1994.

            Bogdán 1990.Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek 1601-1874. Budapest, 1990.

            Bognár 1943.Bognár Imre Ede: Pápa településföldrajza. Pápa, 1943. (Reprint: 1997.)

            Csergheő 1892.Csergheő Géza: A „Török” családok. In: Turul 10. (1892) 28-37. (A vonatkozó részek: 29-31.)

            Ef. Sz. Pál Apostol levele az efesusiakhoz. In: Szent Biblia mellyet az egész keresztyénségben  be-vott Régi Deák bötüböl Magyarra forditotta a Jesus-alatt vitézkedő Tarsaság-béli Káldi György pap. Nagyszombat, 17322. 462-466.

            Eszterházy 1901. — Gróf Eszterházy János: Az Esz­ter­há­zy család és oldalágainak leírása. Budapest, 1901.

            Fabinyi 1994.Fabinyi Tibor: Az evangélikusok Pápán. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. (főszerk.: Kubinyi András) Pápa, 1994. 579-598.

            Francsics 1973.Francsics Károly: Kis kamorámban gyer­tyát gyújték. (Sajtó alá rendezte: Vörös Károly) Budapest, 1973.

            Gerő – Sedlmayr 1959.Gerő László - Sedlmayr János: Pápa. Budapest, 1959.

            Gudenus 1990.Gudenus János József: A magyarországi fő­nemesség XX. századi genealógiája. 1. köt. h. n., 1990.

            Gyurikovits 1808.Gyurikovits György: Veszprim Vár­me­gyében Fekvő Pápa Mezző-Várossának Fekvése 's környéke. 1808. Országos Széchényi Könyvtár, Térképtár. (2 db.)

            Gyurikovits 1824.Gyurikovits György: Pápa Mező-Városa nevének eredetéről, és Régiségéről. In: Tudományos Gyűjtemény. (1824. VIII.) 72-94.

            Haris 1992.Haris Andrea: Pápa a 18. században (Egy barokk városkép kialakulásának folyamata). In: Acta Musei Papensis – Pápai Múzeumi Értesítő 3-4 (1992) 123-138.

            Hermann 1998.Litterae Ladislai Csáky de condendo mo­nas­terio Papensi Paulinorum. (az olvasatot készítette és ford. ifj. Hermann István) In: Lapok Pápa Történetéből (1998.) 2. sz. 49-53.

            Hist. Dom.A pápai plébánia historia domusa. (Kiadta: Hermann István – Ungvári Jenő) Kiadás alatt.

            Hudi 1995.Hudi József: Pápa város önkormányzata a késő­feudalizmus időszakában (1730-1847). Pápa, 1995. (Fejezetek Pápa város történetéből 2.)

            Ila – Kovacsics 1964. — Ila Bálint – Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, 1964.

            Jankó 1925.Jankó László: A régi Pápa védővonalai; a vá­ros a XVIII. század közepén. In: Pápai Hírlap. 22. évf. 31. (1925. VIII. 1.) 1-2.

            Jankó 1997.Jankó László: Pápa város lakossága a XVIII. század közepén. In: Lapok Pápa Történetéből (1997) 2. sz. 3-6.

            Jn. A Jesus Kristus Sz. Evangelioma Szent János-által. In: Szent Biblia mellyet az egész keresztyénségben  be-vott Régi Deák bötüböl Magyarra forditotta a Jesus-alatt vitézkedő Tarsaság-béli Káldi György pap. Nagyszombat, 17322. 359-385.

            Kapossy 1905.Pápa város egyetemes leírása. (szerk.: Kapossy Lucián) Pápa, 1905. (Reprint: 1989.)

            Kis 1893.Kis Bálint: Erdély régi családai (Az enyingi Török család). In: Turul 11. (1893) 22-27.

            Kiss 1908.Kiss István: A pápai plébánia története. Pápa, 1908. (Reprint: 1996.)

Kiss 1983.Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 19833.

            Kollányi 1900.Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100-1900. Esztergom, 1900.

            Koncz 1986.Koncz Pál: Pápa XVIII. századi papírmalma. Budapest, 1986. (Papíripari hagyományok megőrzését szolgáló egye­sület közleményei 17.)

            Koncz 1987.Koncz Pál: Igal (Pápa) XIX. századi papírmalma. Budapest, 1987. (Papíripari hagyományok megőrzését szolgáló egyesület közleményei 18.)

            Kosáry 1996.Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 19963.

            Kövy 1994.Kövy Zsolt: A református egyház szerepe Pápa város életében (1520-napjainkig). In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. (főszerk.: Kubinyi András) Pápa, 1994. 599-644.

            Kubinyi 1994.Kubinyi András: A középkori Pápa. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. (főszerk.: Kubinyi András) Pápa, 1994. 75-124.

            Martonfalvay 1986.Török Bálint deákjának Martonfalvay Imrének naplótöredéke és emlékirata 1555-1585. (Sajtó alá rendezte: E. Abaffy Erzsébet – Kozocsa Sándor – Bak Borbála) Budapest, 1986. (A magyar nyelvtörténet forrásai 1.)

            Mithay 1984.Mithay Sándor: Adalékok Pápa város építéstörténetéhez egykori ábrázolások alapján. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (1984.) 319-332.

            Mithay 1986.Mithay Sándor: Adatok a pápai uradalom és kastély történetéhez (1738-1756) In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1986.) 399-427.

            Mithay 1989.Mithay Sándor: Adatok a pápai római-katolikus plébániatemplom történetéhez. In: Veszprémi Történelmi Tár. Veszprém, 1989. 105-108.

            Pálffy 1997.A pápai vár felszabadításának négyszáz éves emlékezete 1597-1997. Okmánytár a pápai végvár 1594-1597. évi történetéhez. A forrásokat közzéteszi Pálffy Géza. (szerk.: Hermann István) Pápa, 1997.

            Pápa 1783.Pápa térképe a II. József féle katonai felmérésből. 1783. Hadtörténeti Intézet, Térképtár.

            Pazmaneum Liber ordinatorium et intrantium ab anno 1716 Alumnorum Collegii Pazmaniani. (Pázmáneum levéltára R/b kötet.) (Vonatkozó rész 5. p.)

            Pfeiffer 1947.Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554-1760). Veszprém, 1947. (A veszprémi egyházmegye múltjából 10.)

            Pintér – Szabó 1989. Régi magyarországi szerzők. (szerk.: Pintér Gábor – Szabó Géza) Budapest, 1989.

            Pongrácz 1914.A zent-miklósi és óvári Pongrácz nemzetség leszármazási táblázata 1230. évtől 1914. évig. (Eredeti okmányok, családi törzskönyv és egyéb hiteles adatok alapján összeállította báró Pongrácz Jenő) h. n. (Budapest), é. n. (1914.)

            Reizner 1894.Reizner János: A gróf Esterházy család pápai levéltárában őrzött czéhlevelek. In: Történelmi Tár (1894)

            Róm. Sz. Pál Apostol levele a romaiakhoz. In: Szent Biblia mellyet az egész keresztyénségben  be-vott Régi Deák bötüböl Magyarra forditotta a Jesus-alatt vitézkedő Tarsaság-béli Káldi György pap. Nagyszombat, 17322. 420-434.

            S. Lackovits 1996. — S. Lackovits Emőke: Pápa város népélete. In: Tanulmányok Pápa város történetéből 2. (szerk.: dr. Hermann István) Pápa, 1996. 131-136.

            Sebestyén 1911.Sebestyén Béla: Enyingi Török Bálint mint Pápa város földesura (1535-1550). Pápa, 1911. (Művelődéstörténeti értekezések 47.) (Reprint: 1998.)

            Szakály 1994.Szakály Ferenc: Pápa a török korban. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. (főszerk.: Kubinyi András) Pápa, 1994. 125-200.

            Szinnyei 1905. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 10. köt. Budapest, 1905. 1395-1396.

            Wöller 1994.Wöller István: A Tapolca vízimalmai Pápán és környékén. Pápa, 1994. (Fejezetek Pápa város történetéből 1.)

            2Tim. Sz. Pál Apostol II. levele Timoteushoz. In: Szent Biblia mellyet az egész keresztyénségben  be-vott Régi Deák bötüböl Magyarra forditotta a Jesus-alatt vitézkedő Tarsaság-béli Káldi György pap. Nagyszombat, 17322. 484-487.

 

 

 

Tartalom jegyzék

 

 

Bevezetés                                                                                           5.

A szerző és műve                                                                                7.

A „Descriptio oppidi Papa” továbbélése a pápai történeti

      irodalomban                                                                                 15.

Casparus Pongracz: Descriptio op[p]idi Papa                           19.

Pongrácz Gáspár: Pápa város leírása                                                  27.

Rövidítések jegyzéke                                                                         43.

 

 



[1] Gondolok itt egyrészt gyakorlati ismeretekre, mint például a levéltárban való eligazodás, másrészt a színvonalas munka végzéséhez elengedhetetlen szakmai felkészültségre, amelyek közül a legfontosabbak a forráskritika szakszerű alkalmazása, vagy – bizonyos korok tanulmányozásához – a latin nyelv ismerete.

[2] Példák felidézése helyett a dolgozathoz felhasznált szakirodalomra szeretnék csak utalni.

[3] Tudomásom szerint előrehaladott állapotban van a pápai plébánia historia domu­sá­nak kiadása, valamint egy, a Pápa városának középkori történetére vonatkozó for­rá­sokat összegyűjtő kötet készítése.

[4] Vö. Pongrácz 1914. (Pongrácz Gáspár az V. táblán szerepel.)

[5] A Pazmaneum anyakönyvébe 1718-ban történt bejegyzés szerint „a Liptó megyéből származó andrásfalvi Pongrátz Gáspár, betöltvén 24. életévét, a collegiumba jött…” (Andrásfalva ma Liptovská Ondrasová Szlovákiában.) — Pazmaneum (Itt szeretném megköszönni Fazekas Istvánnak, hogy lehetővé tette számomra az anyakönyv adataihoz való hozzáférést.); Forrásra való hivatkozás nélkül Pongrácz születését 1700 körülre tette Pintér – Szabó 1989. 303.

[6] Pazmaneum.

[7] U. o. — Más források szerint 1724. október 7-én. Szinnyei 1905. 1395.

[8] Szinnyei szerint doktori címét 1726-ban kapta meg, Kollányi szerint pedig 1727-ben, azonban a pápai plébánia historia domusában fennmaradt sajátkezű bejegyzése szerint – amely életének pápai szakaszára vonatkozóan az egyetlen forrás – egyetemes teológiából írt disszertációját még Bécsben védte meg, és a doktori fokozatot is ott kapta meg. — Kollányi 1900. 345., Szinnyei 1905. 1395. Hist. Dom.

[9] 1732-es egyházlátogatási jegyzőkönyv. – A jegyzőkönyvet tartalmazza a Hist. Dom. és kiadta Pfeiffer 1947. 150-155.

[10] Hist. Dom.

[11] 1732-es egyházlátogatási jegyzőkönyv. — Hist. Dom.

[12] Kollányi 1900. 345.

[13] 1734. március 30. és 1734. április 11. között helyezték el Pápáról. — Hist. Dom. és Kiss 1908. 131.

[14] Szinnyei szerint Antal a nagybátyja volt, ez azonban nem lehetséges, feltehetően unokaöccséről, öccsének fiáról van szó. — Szinnyei 1905. 1395. Pongrácz 1914. V. tábla.

[15] Szinnyei 1905. 1396.

[16] Antidotum universale saluberrimum, ac summe necessarium contra omnes mor­bos acatholicorum Hungariae, ac praesertim odii maxime noxii permissas inflam­ma­tiones: quibus in nostrates, catholicos, semper ardent, ex pluribus et diversis spi­ri­tualibus considerationibus, ceu totidem pro salutari meditatione punctis, iste, & co­piose paratum. Tyrnaviae, 1733. (A mű végén függelékként található a Descriptio Opidi Papa címet viselő fejezet. 189-202.)

[17] Hist. Dom. (A fordítás Ungváry Jenő munkája, akinek ezúton is köszönöm, hogy kéziratát a rendelkezésemre bocsátotta.)

[18] Lásd alább.

[19] A Bél és Pongrácz közötti kapcsolat lehetőségét a szövegekben (Pongrácz alábbi művében, és Bél Mátyás Veszprém megye leírása című alkotásának Pápára vonatkozó részeiben) fellelhető hasonlóságok vetették fel. Ezekre a helyekre a fordításnál a jegyzetekben utalok.

[20] Bél 1989. 8.

[21] Kosáry Domokos 1733-tól számította a magyarországi helytörténeti irodalom megindulását. Ő nem ismerte Pongrácz művét, de ugyanabban az évben jelent meg nyomtatásban egy Budáról szóló német nyelvű történeti-helyrajzi munka a város polgármestere tollából. Ez azt jelenti, hogy Pápa város leírása egyike a magyar helytörténeti irodalom legelső műveinek. Ez a tény azonban nem befolyásolja azt, hogy eme leírás gyökerei az „országismereti” érdeklődés megnövekedésére mennek vissza, amelyből Bél Mátyás munkája is született. — Kosáry 1996. 149-150.

[22] Ilyennek tekinthető pl. Martonfalvay Imre deák emlékirata, vagy a XVI-XVII. századból fennmaradt katonai jelentések. — Az előbbi ki van adva Marton­fal­vay 1986, míg az utóbbiakból egy csokorra való olvasható Pálffy 1997.

[23] Hudi 1995. 10., Kosáry 1996. 144-148.

[24] Hist. Dom. (A fordítás Ungváry Jenő munkája.)

[25] Erre utal Kiss István egy megjegyzése, miszerint e munkának „megvan egy példánya az esztergomi egyházmegyei könyvtárban.”Kiss 1908. 97. (3-as lábjegyzet) (Fordításom is az esztergomi Egyházmegyei Könyvtár példányának fénymásolata alapján készült.)

[26] „De nomine ipsius Oppidi, undenam hoc sibi tam singulare nomen, Papae, ob­ti­ge­rit, perquisivi a prudentibus, sed nihil certi a quoquam dici potest. Si e vulgo scis­citeris, non deerunt, qui a legato Papae, hoc est, Summi Romani Pontificis, qui isthic ad Regem quondam Hungariae adventans stationnam fixisset, nactum esse dicent: si vulgi nimirum verbis locus dandus sit;  videtur enim antiquius, quam ut a Legato Papae, qui ad Regem, Christianum Hungariae venisset, nomen mutuari potuerit. Attamen accepisse etiam revera hoc, vel alio quopiam modo a Papa, vel a Legato Papae non omnino dissonat: & haec, ut dixi, vulgi opinio est. Quis enim alias, vel qua de causa, aut cujus convenientiae ratione Oppido tale nomen fin­xe­rit?”Gyurikovits 1824. 74-75.

[27] Kapossy 1905. 39.

[28] Ezt olvashatjuk: „Pongrácz Gáspár pápai plébános azt írja e templomról, hogy » szerfölött régi és igen nagy, szent István vértanu tiszteletére szentelve 3 hatalmas és diszes ajtóval s a győri kathedrálist leszámítva, nincs a Dunántúlon hozzáfogható. Valaha bádoggal födött két tornya volt, most azonban (1773-ban) csak egy tornya van, amelyen 2 nagy és két kicsi harang és egy óra is van. «” A beszúrt évszám nyilvánvalóan elírás, a lábjegyzetben ugyanis már helyesen szerepel a kiadás éve (1733). — Kiss 1908. 97.

[29] Bognár 1943. — Példának hozza fel Pongrácz leírását a következőkre (Az oldalszámokat az idézetek után, zárójelben adom meg.): Pápa már a múltban is kereskedelmi, gazdasági központnak számított (9-10). A vár alatti vizesárok részleges betömése (73). A határ nagy része a XVIII. században urasági birtok volt, és „gabonában, szénában és állatokban igen gazdag” (76). A tó „mintegy háromezer lépés hosszúságban és majdnem ugyanakkora szélességben” védte a várost és a várat (77). A szőlős- és gyümölcsöskertek a Hanta- és a Törzsökhegyen igen fejlettek voltak a XVIII. században (77). „Sokféle gyümölcsei” közül „különösen kiváló ő­szi­barackot” említik (77). A pápaiak a XVIII. században egyre több szőlőt termesztenek a Somlón és a Badacsonyon. (77-78). „E város túlnyomóan magyar, de kedvező életviszonyai miatt sok németet fogadott már be, és még most is napról-napra újabbakkal gyarapodik” (78). A Tízes malom mellett lévő papírmalom „jó, szép és sok papírt gyárt, még postai papírt is” (79). „Nagyon híresek a pápai malmok, melyek az állandóvizű Tapolcán télen-nyáron egyformán járnak, míg a szomszédos helyek malomhajtó vizei nyáron kiszáradnak, télen meg befagynak. Így azután ezek lakói is kényszerülnek Pápára jönni őrletni. Sokszor még a szomszédos megyék távolabbi helyeiről is kénytelenek ide jönni őrlésre” (80). A belsőváros ügyeit a városbíró intézi 12 esküdttel, akik a városházán kettesével hetenként fölváltva gyakorolják hivatalukat. [Ez az eredeti latin szövegnek rossz értelmezése.] (82). A külsővárosokat a belsővárosi tömöttséghez szokott polgárok „majoroknak” hívják (82).

[30] A régi templom is jelentős méretű lehetett, amire a XVII-XVIII. századi metszetekből és Pongrácz Gáspár pápai plébános a plébánia évkönyvében 1773-ban megörökített leírásából következtethetünk.” (S itt következik a fentebb, Kiss Istvánnál már idézett mondat.) Teljesen nyilvánvaló az átvétel ténye. Hogy miért írtak plébániai évkönyvet, azt többféleképpen lehet magyarázni. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy nem is tudtak Pongrácz Gáspár művéről, hanem azt gondolták, hogy mint plébános szükségképpen írt feljegyzéseket a plébánia évkönyvébe. — Gerő – Sedlmayr 1959. 162.

[31] Erre utal, hogy ők is azt írták, hogy Pongrácz volt ennek a népmondának első lejegyzője. (Tehát már nem az első „történetíró”, aki foglalkozott a város nevével.) — Gerő – Sedlmayr 1959. 20-21.

[32] Ismerte Pongrácz megemlékezését a vár átépítéséről, de csak annyit jegyzett meg, hogy ebben az időben kezdődhetett, bár ezt más adat eddig még nem erősítette meg. Ugyanebben a tanulmányában írt még a templom tornyáról, a városkapukról, a csatornákról, és a Tízes-malomról. Pongrácznak ez utóbbiról lejegyzett szavait Mithay a következőképpen értette félre „a Tízes malom három jelentős fallal volt bekerítve.”Mithay 1984. 324.

[33] Nem vette viszont át Kiss István elírását. — Mithay 1989. 107. (14-as jegyzet)

[34] Mithay 1986. 400.

[35] Hudi 1995. 18. — Ő egyébként szintén eredetiben ismerte Pongrácz művét. Idézi is: „Kormányozza a városbíró tizenkét szenátorral (tanácstaggal), akik hetente két alkalommal üléseznek a városházán.” Hudi 125. (13-as jegyzet)

[36] Ezúton is köszönöm Szovák Kornél tanár úrnak a fordítás átnézésével nyújtott segítségét és tanácsait.

[37] A szerző javítása: pretium. (A mű végén található Correctio defectuum, qui in impressione intervenerunt című részben)

[38] A szerző javítása: & ipsa (uo.)

[39] A szerző javítása: Jannes (uo.)

[40] A szerző javítása: Congregationes (uo.)

[41] A város nevének eredetéről többféle monda maradt fenn. Ezek egyike a Pongrácz Gáspár által elbeszélt történet, amelyet ő jegyzet fel elsőként. Ennek egy másik változata Szent István koronázásával kapcso­la­tos. Eszerint itt találkozott az uralkodó II. Szilveszter pápától visszatérő követével, aki a koronát hozta. Egy másik mon­da is forgott a nép ajkán. Géza fejedelem fia, a későbbi István király ezen a helyen mondta ki először, hogy „papa”, s ennek az emlékére nevezték volna el a települést Pápának.

„Tudományos” magyarázatok is születtek a név eredetére. Ilyen volt Enessey Györgynek 1799-ben kiadott művében található fejtegetése, amely a „pup” szóból származtatja a város nevét, mivel a vár egy dombon épült. A legelfogadottabb vélemény szerint a település neve személynévi eredetű. Egy német földről bevándorolt nemestől, Popótól nyerte volna a nevét. Abban azonban, hogy ez a Popo mikor élt, és ki volt, nem értenek egyet a különböző szerzők. Egyesek Szent István korára teszik, mások jóval korábbra, a IX. század második felére. A tőle származtatott Pápa nemzetség (amelynek első ismert előfordulása 1244-ben volt) birtoklása azonban nem mutatható ki a városban. — A kérdésről alkotott véleményeket saját koráig összefoglalja Gyurikovits 1824. 72-94., az újabb irodalomból Kapossy 1905. 38-40., Bognár 1943. 49-50., Gerő – Sedlmayr 1959. 20-21., Kiss 1983. 499., Kubinyi 1994. 76-77.

[42] Nem állapítható meg, hogy a szerző milyen mérföldre gondolt. A legvalószínűbb, hogy magyar mérfölddel számolhatott. Ennek átlagos értéke 8350 méter körül mozgott, de előfordul 11.376, sőt 15.144 méteres érték is. Győr kb. 45, Veszprém kb. 50, Szombathely pedig kb. 70 km távolságra van Pápától. Ezek az adatok a magyar mérföld átlagos értékével számolva [1 magyar mérföld = 8350 m]: 5,4; 6 és 8,4 magyar mérföld. — Bogdán 1990. 161-170.

[43] Talán nem véletlen, hogy Bél Mátyás is a pápai kenyér kiválóságát dicséri. Megemlíti borát is, azonban szerinte ez szomjúságkeltő hatásával mértéktelen ivásra csábítja fogyasztóját, majd másnap fejfájást okoz. — Bél 1984. 146. és 387.

[44] Feltehetően becsült (vagy kerekített) adatról van szó, hiszen a Somló Pápától légvonalban is 24,5 km-re fekszik, tehát egy mérföldre 12,25 km jut.— Vö. Bogdán 1990. 161-170.

[45] Bél Mátyás részletesen leírja az erdők és a vizek élővilágát. Főleg a halállományról ír elismerően. — Bél 1989. 34-35.

[46] Hossza 78 km (ez 9,3 mérföld), szélessége 1,5 és 12,8 km között változik.  — Vö. Bogdán 1990. 161-170.

[47] Pápa városának kereskedelmi életét igen részletesen mutatja be Ács Anna. Tanulmánya főképp a XIX. századi és a XX. század eleji sokadalmakkal foglalkozik, de nagyvonalakban ugyanez lehetett a XVIII. század közepi állapot is. — Ács 1994. 539-555.

[48] A malmokra vonatkozóan vö. Wöller 1994.

[49] A Tapolca egész évben 15,5 °C hőmérsékletű vize valójában nem volt kénes, semmiféle sajátos vegyi tulajdonsággal nem rendelkezett. — Bognár 1943. 25.

[50] Bél Mátyás leírása a Tapolcáról sok hasonlóságot mutat a fentiekkel. Ő is említi a malmokat, a kövicsíkokat, stb. — Bél 1989. 27-28.

[51] Három domb helyezkedik el a város északkeleti oldalán: Kishegy (Kishanta), Öreghegy (Nagyhanta) és a Törzsökhegy. A középkorban valóban a hántai prépostság birtokában voltak, de a török megjelenésével a prépostság megszűnt, a dombok pedig 1531-ben Csoron Jánoshoz, majd a XVII. században a veszprémi káptalanhoz kerültek. 1626-ban adta bérbe Ergelics Ferenc veszprémi püspök a „hegyeket” a pápai polgároknak. Ettől az időtől fogva a pápai lakosok művelték meg a területeket, mint azt a hegyközségi artikulusok is bizonyítják.  Ács 1994. 564-565., Ila – Kovacsics 1964. 198-200.

[52] Pápán már a középkorban állt erősség, amely nagyobb jelentőségre Buda elfoglalásával emelkedett. Pongrácz Gáspár itt erősségen az általa is ismert végvárat érti. I. Lipót császár 1702. február 24-én adta ki rendeletét a végvárak, köztük Pápa várának lerombolásáról. Ez azonban nem jelentette az erődítések automatikus eltűnését.— A vár XVI-XVII. századi történetére Szakály 1994. 126-134., I. Lipót rendelete Baranyai 1975. 194. a rendelet végrehajtása, az erődítések felszámolása Haris 1992. 129.

[53] Valójában kettős lépésről van szó. Ennek nagysága körülbelül 1,5 m. A tónak tehát mind szélessége, mind hosszúsága 4500 m körül volt. — Bogdán 1990. 156. és 158.

[54] A várost övező tó vizét Gróf Esterházy Károly egri püspök, a város akkori földesura 1771-ben csapoltatta le. Helyén alakult ki a mai Tókert városrész (keleti oldal), illetve egy részéből lett a Várkert (nyugati oldal). — Bognár 1943. 76-77. Bél Mátyás leírása a tóról Bél 1989. 27-28.

[55] Az említett malmok közül az első az úgynevezett Tízes malom. Nevét arról kapta, hogy tíz kerékkel dolgozott. A XVII. századból csak ez az egy malom ismert ezen a területen. Az 1639-es várleltár ezt írja: „Domus Molendinaria. Vagyon it az Tizes kapu elit egy Malomház. A melyben nyolcz buza őrlő forgo kerek vagyon... Ugyan azon malom ház mellett vagyon egy deszka metsző fűresz... item vagyon egy kala törö [g]ép, az ki mindennap forogh... vagyon egy szőr kallois födel nekül...” Az 1694-es várleltár szerint pedig Az Város Tizes nevő kapuia előt vagyon az Urasaghnak egy Malma, melyen tiz kerék vagyon, melynek nyolcza gabonát őröl, ketei pedig kállo tőrő. Ugyan azon Malomnak vagyon deska mecző fűrisz is.” A feljegyzések nem szólnak arról, hogy ezen a területen más malmok is állnának.

A harmadik említett malom egy papírmalom. Ez 1729 és 1766 között működött, előbb mint az uraság malma, azután, a század derekától, mint a Klauss család tulajdona. 1766-ban az uradalom visszavásárolta és kallómalommá alakította. Ennek a malomnak az őse talán az 1639-es leltárban említett kalló (malom) lehetett. (Wöller István tévesen azonosította ezt a XVIII. századi papírmalmot az Igal-pusztán a XIX. században működő papírmalommal. A két malomnak semmi köze sem volt egymáshoz, amint az Koncz Pál kutatásaiból kiderül. — Wöller 1994. 46-48., Koncz 1986. és Koncz 1987.)

A legtöbb nehézséget a másodikként megemlített gabona és deszkavágó malom azonosítása okozza. Erről a malomról más forrás ugyanis nem szól. Esetleg azonos lehet az 1639-es leltár malomház mellett álló, deszkametsző fűrészével, amit az 1694-es jegyzék is megemlít, de egyik sem önálló malomként.

A Pongráczcal egy időben dolgozott Bél Mátyás is csak két malomról emlékezett meg a környéken (A tó „innen kettős csatornával és zsilippel a vár alatt lévő malmokra – az egyik papír-, a másik lisztes malom – annyi vizet bocsát …”). Egy 1769-ben készült feljegyzés pedig azt mondja, hogy „a Pápai nagy és kis malmon pedig 8 kerék vagyon és egy deszka metsző kerék, ezeken kívül a két kerék az szűr kallo volt papiros malomnál...” Ez ismét csak a Tízes és a volt papiros malmot említi. Ezek alapján feltételezhető, hogy a Pongrácz Gáspár által említett három malom valójában kettő volt. A második, deszkavágóval egybekötött gabonamalom eredetileg a Tízes malom melléképülete lehetett. Az is elképzelhető – s ezt főként az 1769-es feljegyzés erősítené meg – hogy az említett malom épületet a XVIII. század közepén a Tízes malomtól elválasztva használták. Erről viszont Bél Mátyás nem tudhatott. — Az 1639. évi leltárt, és az 1769. évi jegyzőkönyvet idézi Koncz 1986. 4. és 8., az 1694. évi várleltárt közli Gerő – Sedlmayr 1959. 45-54. (idézett rész: 23. kép), Bél 1989. 28.

[56] A postai (vagy lovas postai) papír egy jó minőségű, egyenletes, fehér papírfajta. Ennek gyártása ritkaságszámba ment Magyarországon. Még a XIX. század 40-es éveiben is zömében külföldről kellett behozni. — Koncz 1986. 9-10.

[57] Említi Bél Mátyás is. — Bél 1989. 46.

[58] A vár gróf Esterházy Ferenc általi átépítésére vonatkozó adatokat Mithay Sándor gyűjtötte össze. A munkálatok tervét 1739. VIII. 31-én kelt levelében vázolta fel a földesúr, de azok tulajdonképpen csak 1741 februárjában kezdődtek meg. A levélből kiderül, hogy a gróf az ablakok és az ajtók átalakítására adott parancsot. Ezenkívül átépíttette a folyosók boltozatát és a lépcsőket is. Az elvégzendő munkák meglepően hasonlítanak a Pongrácz Gáspár által leírtakhoz. Az 1730-as évek elejéről azonban az ő híradásán kívül nem tudunk a pápai várban folytatott munkálatokról. — Mithay 1986. 399-427. A vár XVII. századi „kényelmére” l. az 1648-as várleltárat Kiss 1908. 189-191. és az 1694-es várleltárat Gerő – Sedlmayr 1959. 45-54.

[59] A városfalak nagy része földsánc lehetett, de a három bástya jobban meg volt erősítve. Ezeket a XVI. század végén korszerűsítették. — A vár és a városfal leírása Pálffy 1997. 128-129. (No. 22.) és 134-135. (No. 23.) Bél Mátyás szerint a falakat téglával erősítették meg. Bél 1989. 49. További irodalom a város erődítésére Haris 1992. 136. (49-es jegyzet)

A városfalak Henrik Maynczek 1730-as években készített térképén még jól kivehetők (összhangban a leírással). A Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum Nádor-termében található, Pápa városát ábrázoló festményt Mithay Sándor 1760 körülre datálja. Mivel a festményen jól láthatók a városfalak, ez azt jelenti, hogy ekkor még állhattak. Ezt megerősíti egy 1783-ban készült térkép ábrázolása is, amelyen még felismerhetők a földsánc (néhol talán már beépített) maradványai. A következő két Pápát ábrázoló térkép 1808-ból való. Ezeken már nem jelölik a sáncokat, ezek helyére csak a régi árok, a Cinca-„patak” utal. (Ez később a város egyik csatornája lett.) Egyedül a délnyugati bástya helyén található a patak mellett „Sánczok” felirat, ami falmaradványokat jelölhet. Valószí­nű­sít­het­jük, hogy a városfalak utolsó maradványai az 1783 és 1808 között eltelt két és fél évtizedben tűntek el. Ma már csak az Irhás utca 11. számú házának falában látható a városfalnak egy kevés maradványa. — Mithay 1984. 319-332., Pápa 1783., Gyurikovits 1808. Ugyanerre az eredményre jutott Haris Andrea is Haris 1992. 129.

[60] Északnyugaton állt a Győri-kapu (Tízes-kapu), a déli oldalon a Borsosgyőri-kapu, a keleti oldalon pedig a Veszprémi-kapu (Halász-kapu). Létezett egy negyedik kapu is a korábbi időkben, az úgynevezett Szent László-kapu, amely a mai Szent László utca környékén lehetett. — Bognár 1943. 64-65.

[61] Pápa három városrésze a Belsőváros, az Alsóváros (vagy Alsómajorok) és a Felsőváros (vagy Felsőmajorok) volt. A Belsőváros a városfalak által határolt területet jelentette (a mai Belvárost), míg az Alsóváros és a Felsőváros a falakon kívül épült fel, az előbbi a keleti, az utóbbi a nyugati oldalon. Pongrácz Gáspár az Alsó- és Felsővárost először majoroknak, majd falvaknak nevezi. Ezek a területek eredetileg, a XVI-XVII. században a városi lakosok kültelkeit, majorjait foglalták magukba. Innen ered a „Majorok” kifejezés. A XVII. század második felétől egyre többen költöztek ezekre a területekre, és a két „Major” egyre inkább kezdett falusias településekre hasonlítani. A három városrész 1730 és 1842 között jogilag különálló településnek számított, ezért rendelkeztek külön bíróval. — Hudi 1995. 17. és 31-33. A korabeli térképeken jól elkülöníthető a három városrész. Pl. Pápa 1783. és Gyu­ri­kovits 1808. (Gyurikovits a térképein az Alsó- és Felsőmajorokat felcserélte!)

[62] A Belváros hat utcája: Hosszú utca (ma a Jókai utca, a Fő utca és a Győri út egy része), Új utca (ma a Rákóczi Ferenc utca), Ispitál utca (ma az Eötvös József utca), Szent László utca (ma is így hívják), Kristóf utca (ma a Kuruc utca) és Víz utca (ma a Szentilonay József utca). — Jankó 1925. 1.

[63] Ez a megjegyzés minden bizonnyal csak a Belvárosra vonatkozik. Itt még a XVII. század vége felé megkezdődtek a nagyobb polgári-nemesi építkezések. Ugyan­akkor voltak még jóval szerényebb épületek is. (Gerő említi, pl. a plébániát, amely még a XVIII. század derekán is két szobás, nádfedelű épület volt.)

Más volt a helyzet a külső városokban. Itt sokkal gyakoribb volt a vályogból készült épület, mint a kőből, vagy téglából épült. — Haris 1992. 133-134., Gerő – Sedl­mayr 1959. 178.

[64] A Szent István vértanú tiszteletére szentelt plébániatemplomról, mely a ma álló plébániatemplom elődje, az 1732-ben végzett egyházlátogatás jegyzőkönyvéből tudunk meg többet. Eszerint egyhajós, boltozott szentélyű templom volt, három oltárral. Tájolása, ellentétben a jelenlegi templomépületével, kelet-nyugati irányú volt. Négy harangja Szent István, Szent László, Szent Imre és az Aprószentek nevére volt felszentelve. Építésének ideje ismeretlen, de a középkorban már állt, 1397-től említik. Ezenkívül erre utalnak a gótikus stílusjegyek, amelyek a Mithay Sándor által vezetett 1982-es ásatáskor kerültek napfényre. Ezt megerősítette az 1996-ban a gázvezetéskor előkerült gótikus szentélyfal maradvány. (A leletmentő ásatást Rainer Pál vezette.) A XVIII. században (mint az Pongrácz Gáspár leírásából is kitűnik) felújításra szorult. Többszöri kisebb renoválás után, 1771-ben határozta el gróf Esterházy Károly egri püspök, a város földesura az új templom építését. Ennek munkálatai 1786-ban fejeződtek be. — Pfeiffer 1947. 150-155., Hist. Dom., Mithay 1989. 108., Kiss 1908. 97-99.

[65] Pápán már a középkortól kezdve jelen voltak a szerzetesek. Nem tudjuk pontosan, mikor létesült az első rendház a ferencesek (Szent Szeráfi család) részére. 1461-ben a Pápai (Zsemléri) család sikerrel tiltakozott Ország Mihály nádornál Garai Jób és anyja kolostoralapítási szándéka ellen, mivel a nevezett földet tőlük vették el erőszakkal. 1480-ban azonban már állt a kolostor, egy végrendeletben említik. Sőt, bizonyos feltételezések szerint már korábban, a XV. század első felében megtelepedtek a városban a szerzetesek. Az 1560-as évekig éltek Pápán, amikor is a nagyobbrészt protestánssá lett várost elhagyták. 1660 körül gróf Esterházy Ferenc és felesége, gróf Thököly Kata hívta vissza őket a városba. 1677-ben pedig egy kolostort kezdtek építeni a számukra, ami 1680-ra készült el.

A pálosokat gróf Csáky László, az ellenreformáció pápai megindítója, telepítette le a városban, 1638-ban. Ma is álló templomik 1737-1742 között készült. (Később, a XIX. század elején már nem tértek vissza a városba, helyüket a bencések foglalták el.)

Rajtuk kívül még két szerzetesrend kapcsolódott Pápához. Az egyik a ciszterci rend, amelynek tagjai azonban már nem éltek a városban, csupán ingatlanbirtokuk volt itt, a másik szerzetesrend, az irgalmasok tagjai pedig csak 1757-ben költöztek be Pápára. — A szerzetesekről összefoglalóan Haris 1992. 126-128. L. még Kubinyi 1994. 89-91.,  Szakály 1994. 163. és 167., Hermann 1998. A pálosok működésére vö. Bakonyvári 1896.

[66] Ef. 6. 12.

[67] 2Tim 3, 8-9.

[68] A várost a XVI-XVIII. századok folyamán súlyos vallási ellentétek osztották meg. A XVI. század végére gyakorlatilag protestánssá lett várost földesurai erőszak­kal rekatolizálták a rákövetkező évszázadokban. Különösen kitűnik közülük Csáky László későbbi országbíró, Esterházy Pál későbbi nádor és Esterházy Károly egri püspök. A kitartó tevékenységüknek köszönhetően a XVIII. században már alig éltek protestánsok a városban. — Vö. Fabinyi 1994. és Kövy 1994. vonatkozó részeit.

[69] Az ebben az időben Pápán lakó nemességről Pongrácz Gáspár készített egy listát, amely sajnos eddig nem került elő. Szerencsére maradtak fenn az 1730-as, ’40-es évekből városi jegyzőkönyvek, amelyekből képet lehet alkotni a városban élő nemességről. Az ezekben szereplő több tucat családot Jankó László gyűjtötte össze. Bél Mátyás szerint a lakosságnak harmada nemes volt az 1730-as évek közepén. Ez feltehetően túlzás, de még így is kb a lakosság 10 %-a volt kiváltságos. — A nemesekről készült listát említi Hist. Dom., a nemesek nevei olvashatók Jankó 1997. 4. Bél híradását (Bél 1989. 52.) értékeli Hudi 1995. 97-98. (de ide kapcsolódik az egész fejezet 97-106.)

[70] Veszprém megye gyűléseit többnyire Pápán tartották. (Előfordult azonban az is, hogy Veszprémben, Sümegen, vagy Somlóvásárhelyen gyűltek össze a birtokosok.) Ennek kialakulása összefügghetett egyrészt a birtokos családokkal (Garaiak, Szapolyaiak,…), másrészt azzal a körülménnyel, hogy a török időkben biztonságosabb hely volt, mint Veszprém. A szokás, hogy a megyegyűléseket Pápán tartják, egészen a XVIII. század második feléig megmaradt. — Bél Mátyás is említi a megyegyűléséket Bél 1989. 52., Hudi 1995. 97.

[71] Nem csak spontán beköltözés történt, hanem tervszerű telepítés is folyt, nagyobb mértékben az 1720-as évektől. A németajkú lakosság az 1730-as évek első felében már olyan nagyszámú Pápán, hogy német tanító is működött a városban. — Kiss 1908. 86-87., Ila – Kovacsics 1964. 317.

[72] Az első céh a városban, a szabóké 1510-ben alakult meg. A XVII. században legalább 21, a XVIII. században 1732-ben 18, 1734-ben 21 céh működött a városban és számuk nagyjából e körül állapodott meg. Ebben az időben Veszprém megyében Pápán volt a legtöbb céh. — Hist. Dom., S. Lackovits 1996. 134., Bognár 1943. 68-69. és 78-79. A pápai céhek fajtáira l. Reizner 1894. 634-639. és Kiss 1908. 195-96.

[73] Ez a feljegyzés is a Belvárosra vonatkozik. Első adat a városbíróra és az esküdtekre 1383-ból való, egy királynői oklevélben. Az esküdteket, a városi tanács tagjait élethossziglan, míg a bírót 3 évre választották. — Jankó 1925. 1., Kubinyi 1994. 81-82., Hudi 1995. 45. és 48-49. (de vö. az egész művet)

[74] Pápa város néprajzáról kevés adat maradt fenn. Az öltözködéssel kapcsolatban ifj. Martonfalvay Elek jegyezte meg a XX. század elején, hogy „ruházkodásuk érdekessége is a múlté”. Azonban magáról a viseletről nem ír, csak azt, hogy az asszonyok zöld rókatorkos bundában, a lányok pedig kopogós csizmában, leeresztett hajjal jártak. Ez a XIX. század második felének divatja lehetett. (Bár táplálkozhatott XVIII. századi gyökerekből is, erre azonban nincs adat.)

Korban közelebb áll Pongrácz Gáspárhoz a pápai származású Francsics Károly, aki visszaemlékezéseit a XIX. század derekán írta. Szülei gyermekkorában magyar ruhában jártak „ibolyaszínű dolmány, setétkék nadrág, rézsarkantyús kordován csizmák, félmagas kalap voltak viseleti” az apjának. Anyja, bár német származású volt, „magyar fejkötőt, redős szoknyát, bő kétszél kék kötényt, ezüstcsatos réklit, sarkos cipőt” hordott. — Kapossy 1905. 146., Francsics 1973. 25-26.

[75] Török István (1564 k.-1618) az enyingi Török család utolsó sarja. Családja tulajdonába 1535-ben került Pápa, amikor I. Ferdinánd nagyapjának, Török Bálintnak adományozta. Apja, Török Ferenc 1570-ben bekövetkezett halálával ő örökölte a várost. Három feleségétől (Rueber Kata, Tapolcsányi Ilona és gersei Pethő Margit) fiúgyermekei nem maradtak. — A család leszármazására l. Csegheő 1892. és Kis 1893., Vö. Sebestyén 1911., Bessenyei 1994.

Pongrácz Gáspár Török Istvánt elmarasztaló szavai sokkal inkább illenek apjára, mint rá. Ugyanis míg Török Bálint türelmesen viseltetett a birtokain élő katolikusok iránt, fia, Ferenc zaklatásaival szabályosan elüldözte Pápáról a ferences szerzeteseket. A várvédő katonaság és a városi polgárság protestáns volt, a ferencesek távozásával pedig megszűnt a katolikus vallás utolsó menedéke is Pápán. Török Istvánnak már nem volt szüksége arra, hogy kényszerítő eszközökhöz folyamodjék a város lakosságával szemben. — Szakály 1994. 134-135., 163. és 191. (287 jegyzet)

[76] Vö. Róm. 9. 19-24.

[77] Jn. 20. 28.

[78] Az apa, gróf Esterházy Ferenc (1641-1683), aranysarkantyús vitéz, pápai kapitány, Zala megye főispánja volt. Kétszer nősült, először gróf Illésházy Ilonát (1646-1669) vette feleségül, akitől gyermekei nem maradtak, másodszor gróf Thököly Katát (1655-1701). Kilenc gyermekük közül a legfiatalabb gróf Esterházy Ferenc (1683-1754) volt. Ő a Rákóczi szabadságharcban megmaradt a Habsburgok hűségén, és mint tábornok szolgált a császári hadseregben. 1731-től 1746-ig főlovászmester, majd 1746 és 1754 között tárnokmester volt. A testvérétől, gróf Esterházy Antaltól elkobzott pápai uradalmat 1719-ben kapta a császártól. Fiával, gróf Esterházy Károly egri püspökkel (1725-1799) együtt mecénása volt a városnak. Ő kezdte meg a vár átépítését, a város lakosai számára kórházat létesített, stb. — Eszterházy 1901. 137-138. és 158-159., Gudenus 1990. 354. és 359.

<< vissza az előző oldalra| KeresÚs a dokumentumban