1. kötet

CODEX DIPLOM.ARPADIANUS CONTINUATUS.

ÁRPÁDKORI ÚJOKMÁNYTÁR.

A M. TUD. AKADEMIATÖRT. BIZOTTMÁNYA MEGBIZÁSÁBÓL KÖZZÉ TESZI
WENZEL GUSZTÁV,
M. AKAD. RENDES TAG.

ELSŐ KÖTET.
1001-1235

PEST 1860.

EGGENBERGER FERDINÁNDAKADEMIAI, ÚGY GEIBEL, HARTLEBEN, KILIÁN EGYETEMIA, LAMPEL, LAUFFER ÉS STOLP,OSTERLAMM, PFEIFER, RÁTH PESTI, HAAS BÉCSI KÖNYVÁRUSOKNÁL.

Hatéve most, hogy (1854. március 20-án,) a magyar történet irodalmi viszonyait ésmívelésének legsürgősb teendőit egy különös akadémiai előadás tárgyává tevén,kiemeltem, miképp őseink iránti szent tisztünk azt kivánja, hogy soha meg nefelejtkezzünk jeles tetteikről és fáradozásaikról, melyekkel nem csak hazánkmúltját dicső történetté alakították, hanem nemzeti előkorunk emlékezetét isfenntartani igyekeztek; miképp tehát a hazai történet mivelése legszorosbértelemben nemzeti ügy, mely nem annyira egyeseket, mint az összes nemzetetilleti. Ismétlem ezen szavakat, midőn az Árpádkori Új Okmánytárnak, melynek szerkesztéséta magyar akadémia történelmi bizottmánya reám ruházni kegyeskedett, elsőkötetét a hazai közönségnek bemutatni szerencsém van. Mert tagadhatatlan, hogyminden viszonyok közt és az irodalmi fejlődés bármelyik stádiumában is, nemzetitörténetünk tudományos mivelésére összeműködni a maga módjához képest mindenmagyarnak vele született kötelessége, nem egyedül a tudósoknak és iróknak.

IIEzenszempontból kell, úgy hiszem, név szerint a történelmi kútfők ügyét tekinteni,mely közpártolás nélkül sikerrel nem míveltethetik, s melyet hol a státus, holezen célra összeállt társulatok támogatásában részesíteni, ma a polgárisodottvilág minden mívelt nemzetei egyik fontos tisztüknek tekintik. S ide tartozikkülönösen a historiai okmányok felkeresése, gyűjtése és kiadása is. A magyartörténet régi okmányainak tanulmányozására, a mai tudományosság színvonalánakmegfelelő alapot akart nyújtani Fejér György, midőn Codex DiplomaticusHungariae Ecclesiasticus et Civilis című okmánygyűjteményét közzé tette. Amunka ezen fontos rendeltetése kötelességünkké teszi, azt szigorú, deegyszersmind igazságos és lelkiismeretes vizsgálatnak alá vetni. Ez a jelenkötet függelékének lesz feladata. De bármit tartunk is Fejér CodexDiplomaticusának tudományos jelentőségéről vagy hiányairól, kétségen kívül állmég is, hogy ő gyűjteményét egybeállítani képes nem lett volna, ha előttecsaknem három évszázadig ilynemű munka előkészítve nem volt volna. Mit, kezdvea XVI. századtól, hazai történetünk számos lelkes búvárai, több magas állású éstudománykedvelő pártfogó támogatásával és elősegitésével, különféle köz- ésmagán-levéltárakból gyűjtögettek, de csak igen szétszórt kéziratigyűjteményekbe foglaltak; azt összepontosítva napfényre hozni, Fejérmunkásságának volt lényeges feladata.

A jelen gyűjtemény Fejér munkáját veszi kiindulási pontul; sígy itt is a főfeladat összpontosítani, mi számos hazai levéltárakban,kéziratokban vagy nyomtatott munkákban szétszórva van, de Fejérnél nemtaláltatik. Azért mindenek előtt kötelességemnek tartom IIIa hazaitudományosság és a nemzeti becsület nevében mindazok iránt forró hálátnyilatkoztatni ki, kik az ezen gyűjteményben foglalt okmányok feltalálásáramódot nyújtottak, e czélra archivális kutatásaimat elősegitették, vagy másképanyagának szaporítását lehetségessé tették, és oda tartozó közleményekkel ahhozjárultak. De kötelességemnek tartom hálás elismeréssel említeni azon férfiakatis, kik a jelen munkában nekem segédkezet nyujtottak.

A magyarországi római katholikus clerusnak számos érdemei közétartozik az is, hogy ő a saját viszonyait illető okleveleknek megőrzésén kivül,a nemzet okmányi ügyeiben is, melyeknek gondos kezelését a törvényhozás reábizta vala, minden időben lelkesen és híven eljárt, minek folytán nem csak azelőbbi hazai jogélet legfontosb támaszának fentartását, hanem történetünkkútfői apparátusa legnevezetesb részének épségben megmaradását is nekiköszönjük. Mert az okmányok és okmányi adatok a magyar történet kútfői köztfőhelyen állnak. S ámbár egyes előkelő családok és a hazai városok levéltáraihistoriai okmányokban is nem ritkán gazdagok; még is a főpapok, de különösen azegyházi testületek (káptalanok, szerzetkonventek) levéltáraikkal azok sem azőrzött okmányok régiségére, sem azoknak számára nézve nem mérkőzhetnek. Ez általpedig meg vannak határozva egyszersmind azon irányok is, melyeket a magyartörténetbuvár kövessen; s ha igyekezetei célra vezetnek, nem csak az ezekbentanusított eljárás, hanem azon férfiak is érdemlik a tudomány háláját, kik mintlevéltárak birtokosai vagy kezelői azt támogatták vagy elősegítették.

E tekintetben tehát szabadjon mindenek előtt IIIIőszintehálámat kifejeznem azon barátságos és kegyteljes pártolását, melyet kutatásaima pannonhalmi szent mártoni főapátság s annak köztiszteletben álló főnöke,méltóságos Rimely Mihály főapát úr részéről tapasztalni szerencsésekvalának. Pannonhegye Magyarországban a keresztyénségnek volt bölcsője, ittemeltetett először fénysugárzó dicsőségben sz. István király apostoli kereszte,s innen indult a nemzet megtéritése; miért is méltán tisztelte mindig akeresztyén világ ezen hegyet szent hegynek (Sacer Mons Ponnoniae): sazon kitüntetések és jogosítványok, melyekkel a keresztyén egyházi és azországos törvényhozások az itteni istenházat és annak főapátját nagyra emelték,úgy hogy közvetlenül a római pápa alatt álljon és hogy főapátja Magyarországelsőrangú főpapjai, az ú. n. Praelati maiores, közt helyet foglaljon;valamint a keresztyén magyar nép különös tisztelete világosan bizonyitják ezenhelynek történeti nem kevésbé, mint egyházi fontosságát. Az ország fennállásaelső idejétől fogva ez mindég a buzgó vallásosság, kitűnő tudományos miveltség,és tiszta, valódi keresztyén humanismus szentélye volt, s e sorok irója előttelfelejthetetlenek maradnak azon kedves órák, melyekben ő az itteni jelesszerzetesek szív- és lélekemelő társaságának részese lehetett, midőn magyarszívességgel ismételve vendégül fogadtatott. Itt találtatik azonkívül a hazaitörténelemnek egyik legbecsesebb kincse. Mert a főapátságnak levéltára, akár azitt őrzött okmányok régiségét és számát, akár azoknak köz-, egyházi, ésjogtörténeti fontosságát tekintjük, oly nevezetes, hogy annak nem mondompárját, de csak némileg hasonlóját is, az egész országban hiába keresnők.Kezdve sz. István 1001-ki alapító okmányán, mely a diplomaticai tudományban Valegnevezetesb okmányok egyikének van elismerve, az árpádi királyok korából250-nél több eredeti oklevél találtaik, melyek közül öt a XI., és huszonöt aXII. századból való, s a tatárjárás (1241) előtti időből összesen 150-nél többeredeti van még meg. Járul ehhez az ú. n. vörös könyv (Liber Ruber), mely aXIII. században iratott még össze, és az 1250. évet megelőzött időből vagy 60fontos okmánynak gondosan készült másolatát tartalmazza.

Nem kevesebb szívességet tapasztaltam a főtisztelendőveszprémi és győri káptalanok és a leleszi konvent részéről is. Az ezeknélmeglévő levéltárak azonban, különösen a lelesziek, az árpádi királyok koránálkésőbbi időre bírnak ugyan nagy fontossággal; de az Árpádkori Új okmánytárhozcsak kevés anyagot nyújtottak. A veszprémi káptalan levéltárából mindazáltalmég is több érdekes okmányt vettem fel. Kötelességemnek tartom az ezen helyekenis a magyar tudományosság iránt mutatott lelkes pártolásért szintén hálásköszönetemet kijelenteni.

A magyar családok magánlevéltáraiban az árpádi kor érdekébentüzetes kutatásokat még nem tehettem. Egyébiránt Érdy János tisztelt tagtársamezen irányban fáradozván, az Árpádkori Új Okmánytárhoz több nagy érdekűadalékkal járult. Különös elismeréssel kell említenem mélt. b. Balassa Antalurat, ki kékkői levéltárát előtte megnyitotta, melyből Érdy 35Árpád-korszaki eredeti oklevelet irt le. Ugyan Érdy a Hunt-Páznántól eredettKubinyi nemzetség levéltárából is 8; és Horváth István sajátkezülegeredetiekből másolt okmányaiból 20 darabot közölt.

A magyarországi városok közül Sopron, Körmöczbánya,Selmeczbánya és néhány másnak levéltárában VIÁrpádkori eredeti okmányok találtatnakugyan; de azok, valamint Varasd, Pest, Nagy-Szombat, Zágráb, Beszterczebánya,Nyitra stb. érdekes privilegiumai, már régen kiadva lévén, évtizedek óta ahazai tudományosság közbirtokában találtatnak, s így itt azokat újra közzétenni nem látszott helyesnek. A magyarországi városi levéltárak egyébiránt iscsak az anjoui korszaktól fogva kezdenek a hazai történet felvilágosításáranézve különösen fontosak lenni.

Említenem kell még a Vetera Monumenta Historica HungariamSacram illustrantia czímű munkát is, melyet m. akad. tag, tudós TheinerÁgoston úr a magyarországi főpapi rend buzdítására és pénzbeli segitségévela Vaticánumi levéltárból kiadott (2. kötet Rómában, 1859. és 1860.). Különösena római pápák Regestáiból közvetlenül sok igen érdekes okmányt és leveletközöl. Ezen fontos kútfői munkáról, melyben az egyes okmányokat mintegyarchivalis alakban találjuk, s a haszonról, melyet az nekem az Árpádi ÚjOkmánytárnál nyújtott, a III. kötetnek függelékében tüzetesen fogok szólni.

Végre nem szabad elhallgatnom, hogy az említetteken kivül máslevéltárak birtokosai is, szóval és tettel bizonyították már, hogy ők a hazaitörténet kútfői apparátusának szaporitásához járulni hajlandók; sőt voltak, kikérdekes közleményeket már is beküldöttek. Ezek mindazáltal többnyire csak akésőbbi időkre vonatkoznak. Mennyiben az Árpádkori Új Okmánytárban hasznukatvehettem, illő helyen említem. Kecsegtet tehát a remény, hogy miután az ősiség,mely mindeddig a családok és a birtokosok levéltárainak elzárását tanácsolta, amagyarországi jogéletre elvesztette már előbbi hatását, a hazai történet tudományosVIIkutatásamagánlevéltárakban is mind inkább új meg új támaszt nyerend.

* * *

A hazai levéltáraknak történettudományi célokra használásaszükségképp feltételezi, hogy a kellő tudományos munkaerő meglegyen, s hogy ezcélszerűleg szerveztessék. Ezen fontos kérdés részletes fejtegetésbe nemereszkedem itt; kötelességemnek tartom mindazonáltal hálámat azon férfiak irántis kinyilatkoztatni, kik a jelen okmánytár kiadásában segédkezet nyújtottak.

Miután Fejér György azon kézirati gyűjteményeket, melyekethasználnia módjában volt, céljára nézve csaknem egészen felhasználta; azoknak,kik most még okmányi kutatásokkal foglalkodnak, már az övénél sokkal nehezebbfeladat is jut. Kettős irányban kell fáradozniok; egyrészről a CodexDiplomaticus hiányai kiegészitéséről és számos hibái helyreigazitásárólgondoskodván, másrészről a Fejér előtt ismeretlen maradt okmányokat és okmányiadatokat felfedezvén, gyűjtvén és közé tévén. Ezen célra nem marad egyéb hátra,mint, a mennyire lehetséges, magokat az eredetieket felkeresni; az egész bel-és külföldi irodalmat folyton folyva szemmel tartva, ha oly okmányok kiadatnak,melyek Magyarország történetére vonatkoznak, ezeket kellően méltányolni; és hanetalán hitelt érdemlő kézirati gyűjtemények vagy okmánymásolatok találtatnánakmég, ezekre is kellő figyelemmel lenni. Ezen feladathoz képest még alegszorgalmatosb buvárnak is magára hagyatott ereje elégtelen, s a jelen sorokirója nem lett volna képes a magyar akadémia történelmi VIIIbizottmányameghagyásában szerencsésen eljárni, ha Czech János elhúnyt nagy érdeműakadémiai tagnak az akadémiai könyvtár birtokában levő kéziratai neki nemkézbesitettek, s ha ő más szakférfiak segítségét nem remélte volna. Ez utóbbitekintetben leginkább két férfi fáradozását kell hálával említenem, kiknektámogatása az Árpádkori Új Okmánytárra nézve igen fontos volt: Czinár Mórés Érdy János urakat.

Czech János első volt, ki Fejér Codex Diplomaticusakiegészitése és folytatása végett több évig okmányokat gyűjtögetett.Hátrahagyott kéziratai bizonyitják, hogy ő ezen irányban fáradhatatlanszorgalommal eljárt, s hogy kutatásai és vizsgálatai eredményétől a tudományosvilág igen sokat várhatott volna, ha a kérlelhetetlen halál őt előbb, mintsemmunkásságát teljesen kifejthette volna, körünkből ki nem ragadja. Mindamelletttehát, hogy ő befejezett munkát, vagy kész gyűjteményt nem hagyott hátra, mégis jelen okmánytárunk az ő fáradozásának köszöni tartalma nagy részét. A tőleszármazó okmányokra nevének aláirása után mindenki rá ismerhet.

Czinár Mór, a pannonhalmi sz. mártoni főapátság tudóskönyv- és levéltárnoka, a magyarországi Monasteriologia kiadója, kit hizelgésnélkül jelenleg a magyar diplomatica főtekintélyének nevezhetünk, már CzechJános fáradozásait is különös részvéttel támogatta. Szíves részvételével ésfontos segítségével mozdította ő elő az Árpádkori Új Okmánytár létrejöttét is;s egyedül az ő személyes szerénysége oka annak, hogy e tekintetbeni tudományosszívességét érdem szerint itt nem méltányolhatom. De kivánta azt meg nem tilthatja,hogy az érdemdús férfi terjedelmes és alapos tudománya iránt őszintetiszteletemet ki ne jelentsem, IXés a részéről sok tekintetbentapasztalt barátságos segitségért szives hálámat ki ne mondjam.

Érdy János akad. rendes tag s a nemzeti muzeum régiségtáránakelismert mély tudományú őre, fáradozásomat közre munkálkodása által szinténtámogatta. Az általa közölt darabokra nevének aláirása utal.

Hogy Theinernek Magyarország egyházi történetét illetőkútfői munkájából is több (az első kötetben összesen 47) okmányt kölcsönöztem,már fentebb mondatott. De ezeken kivül Ráth Károly, Knauz Nándor, SzabóKároly, Meléthei Barna Mihály és néhány más uraktól is vettem egyesokmányokat, mit hálával kinyilatkoztatni kötelességemnek tartok. A közlő neveminden egyes okmánynál feljegyeztetett.

* * *

A magyarországi levéltárakról Érdy János úr a következőérdekes tudósítást közli.

„Európának majd minden művelt nemzetei, a hazájuk történetiszétszórt emlékeit, nem kevesebb szorgalommal és fáradsággal, mint költséggeljobbadán már össze gyűjtötték és kiadták.”

„Az angol parliament 1822-ki jul. 23. a kincstári kanczellárWansittart inditványára, az angol történeti kútfőket közmegegyezéssel rendeltekiadatni úgy, mint a franciaországi forrásgyűjtemények vannak kiállítva.”

„Németországban a kútfők gyűjtésére s kiadására külön társulatalakult, melynek tagja Pertz Henrik, majd az egész Európa könyv- és levéltáraitkifürkészte s az azokban talált, nem mindenki által kibetűzhető Xporlepte régiirománytömegből, kiadta a Monumenta Germaniae Historica czímű kútfőgyűjteményt,mely több százezerbe került. Figyelmet érdemel az oklevelek gondos gyűjtése éshű kiállitása.”

„Bajorországban a királyi titkos levéltárnak 1822-től 1828-igleltárai, utóbb magok a leltározott oklevelek egész kiterjedésben bocsátattak akirály költségén sajtó alá.”

„Leopold belga király, a közlevéltárak leltárait parancsoltakiadatni.”

„A porosz királynak mind a berlini, mind a stettini titkoslevéltárai 1835. nyolcz 4-edrétü kötetben jelentek meg.”

„Ez oka, hogy a külföldi történetiró a hitelesen kiállítottadatkincsnek megválasztása s összehasonlitása után, a történetirásnak müvészikiállitására fordíthatja idejét és erejét; nem is tart attól, hogy valamely mégfenntűnhető okirat miatt kénytelen lesz kútfőkre alapított nézeteitváltoztatni.”

„Nálunk minden kimeritőbb monographiához kivántatókútfőgyűjtés annyi időt és erőt kiván, hogy az évekig tartó fürkészetnekfáradalmai a lelkesedés szikráit is elhamvasztják, és a kiállitandó dolgozatvagy elmarad, vagy mivel fáradt erővel kezdetik meg, elsilányul.”

„A magyar történetvizsgáló hasonlít azon szobrászhoz, kimielőtt a márványba életet önthetne, előbb kénytelen hazájának bérczeit ésvölgyeit bebarangolni s márványt keresni addig, míg a fárasztó kutatás alattlelkesedése vagy eltűnik, vagy elsilányul; és ki előbb kész anyagból remekművet állíthatott volna elő, az anyagkeresés fáradalmai után kőfaragóvátörpül.”

„A magyar akadémia történelmi bizottmánya mélyen XIérezvén amagyar történeti kútfőgyűjtemények hiányát, emlékeink ezen szétszórt kincseinekgyűjtését és közzétételét erejéhez képest már meg is kezdette.”

„Az Árpádok korszakából fennmaradt oklevelek, pecsétek, érmekés bárminemű más régiségek, a magyar emlékek megbecsülhetetlen kincsei, melynekgyűjtése s az enyészettől megmentése azért legsürgetőbb; mert emlékeink ezengyöngyei a lefolyt századokon keresztül a legújabb korig sokféle veszélynekvoltak és vannak kitéve.”

„De lássuk röviden: miféle veszélyeknek voltak nálunk azokiratok a régibb időkben, és vannak legújabb tapasztalásig kitéve? SchwartnerMárton és Perger János diplomatikai munkáik szerint, nálunk az idő, melymindent megemészt, pusztitó háborúk, tűzvész, irigység, gondatlanság,tudatlanság, és hasonló okok idézték elő az oklevelek fogyasztását. De kigyőzné e hazának ezen meg ezen vésznapjait és végetlen kínszenvedéseittörténetileg részletesen kinyomozni?”

„Mennyi okiratot, mi sok drága emléket emésztett meg atatárdulás fergetege, mely Magyarországot 1241. láng- és vérözönbe borította.IV. Béla királynak a jászói monostor jogait megerősitő 1255. oklevelébenolvassuk: miképpen ezen prépostság jogait illető, az előbbi királyoktól nyertirományokat a tatárok fütött kemenczébe mind megégették.”

„IV. Béla más 1261. okleveléből tudjuk, hogy a tatárok az egriegyházat kifosztották, földig lerontották, hamuvá tették, és a szentkirályoktól nyert adományleveleit mind lángnak adták.”

„Sokan a veszélyes tatárdúlás elől kincseikkel éslevéltáraikkal Datmátországba menekültek, honnan a XIIzágrábi levéltár csak 1550. hozatottvissza; de azok levelei, kik ott haltak ki, ott mentek veszendőbe.”

„A liptói regestrumban találjuk: miképpen a Liptó vármegyeiLipcse város 1388-ban birájára bizta okleveleit, hogy azokat az országbirájának bemutassa azok ellen, kik e várossal törvénykeztek. A lipcsei biróZólyomba ért, hol valami lókötő annak két lovával és az okiratokkalelosontott.”

„Szent-miklósi Pongrácz I. Lajos királyhoz (1363) újadományért folyamodott; mivel előbbi adománylevele elégett.”

„A késmárkiak levéltárát 1433. a husszíták ragadozták el; alőcseiekét 1550. a tűzveszély tette semmivé."

”Palóczi László országbíró 1446. a váci káptalanhoz intézettlevelében azt adja elő, hogy a sághi konventet magyar és cseh lovas és gyalogcsapatok megrohanták, kifosztották, levéltárát földúlták, az okleveleket vagyelvitték, vagy azokról a pecséteket levagdalták.”

„Hunyady János vezér, I. Mátyás (1458–1490.) királynakegyetlen fia, 1504. szünt meg élni. Özvegye Frangepán Beatrix 1508. Györgybrandenburgi őrgrófhoz (Marchio) ment nőül. György a Hunyadiak levéltárátkivitette, mely az anspachi (Onolsbach) levéltárba került, honnan II. Józsefalatt hozatván vissza, Budán a kamarai levéltárban sok ideig zár alattőriztetett, utóbb a többi irományok közé soroztatott.”

„Több magyarországi monostor mint hielmes és hiteles hely akülföldi monostorokkal volt összeköttetésben. A somogyvári szent Egyedmonostora a franciaországi flavinusvölgyi szent Egyed monostorától függött; máskonventek az olaszországi, mások a német XIIImonostoroknak voltak alávetve. AMagyarországot minduntalan megrohanó törökök sok jámbor szerzetest végeztek ki,sok, hogy elkerülje a veszélyt, levéltárral együtt külföldre azon monostorbamenekült, melytől függött, honnan az egyes országos levéltárak nem kerültek többévissza.”

„A bethlenfalvai Thurzó nemzetség gazdag levéltára 1654-ig aTrencsin megyei Lietava várban őriztetett, hol nem sokára azután rá törtek éskifosztották; maradványai az árvai várba vitettek el. Utóbb Arabinszky Ferenclietavai segédlelkész, az ottani várak rejtekeiben számos oklevelet fedezettföl és szedett össze; ő ezeket Kelecseny Zsigmondnak Trencsin megyeiszolgabirónak küldötte el. Beznák János, az árvai uradalom igazgatója,Pozsonyban Dobrovay Imre szállásán hat vagy hét nagy ládát látott, melyek televoltak a Lietava várból elhozott okiratokkal.”

„Mit mondjunk azokról, kik Magyarországban még a XIX.században is a levéltárakból akár bőrhártyára, akár papirosra irottokleveleket, leltárakat, emlékiratokat, és a régibb kornak legbecsesebb irományait,köztapasztalás szerint, szekér számra a papirosmalomba küldözgették, vagyazokat mázsa számra árulgatták.”

* * *

Ezek után szabadjon most már azon vezérnézeteket fejtegetnem,melyeket az Árpádkori Új Okmánytár egybeállitásában és elrendezésében követtem.E tekintetben valamint másutt, úgy a magyar irodalomban is két egymássalhomlokegyenest ellenkező felfogásra találunk.

Vannak tudósok, kik okmánygyűjtemények irányában XIValegszigorubb követelésekkel lépnek fel. Az egyes okmányok szerintök egyedüleredetiekből veendők, a közzététel oly pontossággal történendő, hogy mintegymagokat az eredetieket minden sajátságaikkal együtt elénkbe adja. Akadémiai tagWaltherr László urat, kiben a magyar irodalom hazai diplomatikánk egyiklegavatottabb szakismerőjét tiszteli, köztünk egyszersmind ezen irányleghatározottabb képviselőjének találjuk. Okmányok gyűjteményei közzétételérőlszó lévén, ő azt kivánja, hogy ezek az eredeti példányokról, gondos kézzel,pontos hívséggel adassanak; „de csak az eredetiekről és híven másolva;különben elvétik czéljokat.” (Figyelmező, 1837. 24. sz.)

Ha ezen szavak ellenében azon könnyedséget tekintjük, mellyelnálunk okmányok nem ritkán tétetnek közzé, s melynek eredménye azután gyakrannem egyéb, mint Waltherr szavai szerint (u.o.) holmi „puszta másolatok utángondtalanul összefércelve halommal nyújtott út-tévesztő adatok”; az előbbemlített tudósok nézetének ellentétét látjuk. Csak abban nem nyughatom meg, havalaki Fejér Györgyöt ezen utóbbi irány képviselőjének akarná nézni, mireWaltherr is hajlandónak mutatkozik.

Úgy hiszem, nem szükséges ezen utóbbi eljárásra nézve csakegyetlenegy szót is vesztegetnem. Maga magát ítéli ez meg; s ha bár megengedem,hogy lehetnek esetek, melyekben okmányok hibás közzétételeit nem csak mentegetni,de igazolni is lehet: ily eljárást még is elvileg követni, kárhozatoskönnyelműség volna, melynek a tudomány körében legkevésbé szabad helytengednünk, mert a diplomatica főcéljaival ellenkezik. Erről tehát szó sem lehetitten.

De azon szigort sem tehetem mindenképp magamévá, XVmelyet előbbemlítettem. Nem tagadom, hogy az ezt követő nézetnek van bizonyos belsőjogosultsága; mennyiben t.i. az igazság minden történeti tanulmány fő célja,melyhez a kútfők kell óvatosság melletti használása nélkül jutni nem lehet. Deelvonva attól, hogy a kritikai szigor és pontosság azon mérve, mely kivántatik,csak eszmény, melyhez közeledni ugyan, de melyet tökéletesen létesítenilehetetlen; ne felejtkezzünk meg arról, hogy szigor és pontosság itt csakeszközök, melyek tehát a cél által, melynek elérése végett alkalmaztatnak,nyerik valódi jelentőségüket. A feladat gyakorlati kivihetősége, azaz maga alehetőség gyakran sokkal szűköbb határt jelöl ki, s a kritika kivánalmainakeleget teszünk, ha a történeti kútfők szövegét lehetőleg híven és a magaeredeti tisztaságában előállítjuk. Itt tehát egyedül eredeti szövegről és annakeredeti tisztaságáról lehet szó; azaz hogy tudjuk, mit mondani vagy tudtul adnia kútfő írójának, különösen pedig az okmány szerzőjének volt szándéka. Magánakaz eredeti kiadványnak használása nem tartozik a tárgy lényegéhez; s valamint aclassicai irodalom dolgában igen szegények volnánk, ha kizárólag csak azonműveket akarnánk használni, melyek kiadásai a szerző kéziratának alapjántörténhetnek; úgy csaknem ugyanazt kell mondanunk a történeti kútfőkről, s névszerint az okmányokról is. Ámbár kétség kivül van, hogy a mennyibén azlehetséges, maguknak az eredeti példányoknak minél pontosabb használásakivánatos és tanácsos is, mert ez természetesen a legbiztosabb út éslegczélszerűbb eszköz az eredeti szöveghez jutnunk. Név szerint a történetiokmányok kiadását és használását illetőleg nem tagadom, hogy az ún. graphicais, mely azoknak betűjegyeivel és XVIortographiájával foglalkozik,mennyiben ezek a szöveg külső alakját képezik, a történeti kritikaszempontjából nagy fontossággal bir; de zsinórmértékül szolgál tulajdonképpmégis a diplomatica, mely magasabb ponton megállapodik, és nem az irásjegyeiben, hanem annak szövegében leli feladatát, s melynek a graphica fontosugyan, de nem lényeges momentumát teszi.

Ehhez képest hazánk történetére nézve okmányi tekintetbenvéleményem szerint a magyar akadémiának kettős feladata volna.

I. A hazai történetre vonatkozó, s akár régiségük, akártartalmuk, vagy más oknál fogva nevezetes és fontos eredeti okmányokat,mennyiben azokhoz férni lehetséges, grafikai pontossággal, azaz a betűjegyeksajátságainak felhozásával és az orthographia legszigorúbb megtartásávalmásoltatni. Ezen másolatok az akadémia kézirati gyűjteményének igen becsesrészét képeznék, s a lelkiismeretes történetbuvár kutatásai számára biztosalapot és támaszt nyújtanának. Legtanácsosabb volna ezen gyűjteményt minélelőbb megkezdeni. Mert nincs kétség, hogy ha az akadémia ezt fennállása ótamagának feladatul tűzte volna ki, ha minden évben csak néhány okmányt azemlített pontossággal másoltatott volna, most is már oly okmánygyűjteménytbirna, melyet a hazai történelem szempontjából valódi kincsnek nevezhetnénk.Magától értetik, hogy amennyiben az akadémiának módjában van eredetipéldányokra, vagy hű hasonmásokra szert tenni, ezek is külön csomókbafelveendők. Ezen gyűjtemény segitségével az eddig hibásan kiadott okmányokszövegét meg lehetne igazitani; idővel pedig oly okmánytárt közzé tenni, mely aWaltherr- és más XVIIszigorúdiplomaticusoktól követel pontosságnak megfelelne. Hogy addig is megmutassam,mennyire szükséges ez diplomatikai irodalmunk mostani stádiumában, mintáúl hatokmány szövegét (60, 65, 96, 113, 126 és 201. sz.) eredetiek után közöltem,melyek Fejér Codex Diplomaticusában már találhatók ugyan, de csak másolatokalapján (Cod. Dipl. VII. k. 5. r. 177. l.; I. k. 482. l.; III. k. 2. r. 476 l.;u.o. 361.  l.; u.o. 463. l.; VII. k. 1.r. 340. l.). Az összehasonlítás hol több, hol kevesebb hibákat és eltérésekettüntet fel; mert igazságosnak találtam, Fejér munkájának jellemzése végett nemcsak oly okmányokat emelni ki, melyek hibákkal hemzsegnek, hanem néhánykülönféle értéküeket egybefoglalni. Csak így lehet azon szövegről, melyet a CodexDiplomaticus nyújt, alaposan itélnünk.

Egyébiránt a legjobb eseten is csekély a kilátás, hogy azakadémia az éppen említett terv szerint egy kritikailag pontosoklevélgyűjteményt alapít is, az irodalom annak eredményét, t.i. egy lehetőleghibátlan és hű magyar okmánytárt rövid idő alatt nyerjen. Mert mind az okmányokgyűjtése, mind azoknak rendezése és kiadása tömérdek munkába fog kerülni.Szükségesnek látszik tehát, hogy időközben is történjék, a mi mostaniviszonyaink közt már kivihető.

II. Úgy látszik tehát, hogy az akadémiának jelenleg egy másikés az előbbinél sürgősb teendője van; t.i. a Magyarország történetérevonatkozó, s az irodalom utján már közzé tett okmányi apparátustökélyesbítéséről s  mintegy kiegészítésérőlgondoskodni. E czélra már évek óta történtek készületek és kísérletek; s erreczéloz az Árpádkori Új Okmánytár is. Szerkesztői tisztem XVIIIitt aztkívánja, hogy ennek tervéről és feladatáról néhány felvilágosító megjegyzésttegyek.

Okmánygyűjtemények és okmánytárak különbféle czélokra készülhetnek,s ehhez képest azoknak elrendezése és az egyes okmányoknak közzétételi módja iskülönbözni fog. Történik nem ritkán, hogy ha valamely levéltárban vagy azoknaknéhányában nevezetesebb számú, historiailag vagy másképp érdekes okmányokőriztetnek, ezeknek közzététele terveztetik, mi külföldön több nagybecsűokmánytárak kiadására adott már többször alkalmat. Ilynemű kiadványok, főképpha az okmányokat egyszersmind diplomatikai mutatványokúl közlik, csupáneredetieket és bizonyos kor jellemét mutató példányokat tartalmazhatnak, melyekközzétételében a grafika szabályait szorosan szem előtt kell tartani. Etekintetben Sickel Tivadar „Monumenta graphica aevi medii” czímű munkája (Bécs,eddig két füzet 1858.), mely a pohotographia használásával készült, alegfényesebb példát mutatja. Hazánkban ily kiadásra alkalmatos levéltártudtomra csak egy találtatik, t. i. a szent-mártoni főapátság levéltára. Haazonban a kiadás a tisztán diplomaticain kivül történeti érdekből is indul ki,eredetieken kivül másnemű okmányok is felveendők abba, a s grafikai felfogásszűk láthatára e feladatnak meg nem felel többé. A kiadónak tehát ily esetbennagyobb szabadsággal élnie nem csak lehet, hanem kell is; s a kiadás céljánaktökéletesen eleget tesz, ha csak az okmányok eredeti szövegét híven megtartja.A bécsi cs. akadémia több kiadványa, p. o. Chmel által a cs. titkos levéltárbanőrzött eredeti okmányokból összeállított ún. „Diplomatarium miscellum saeculiXIII.” Bécs 1849.), Weis János ausztriai sz. kereszti diplomatariuma XIX(Bécs1856.); úgy szinte a magyar akadémia eddigi okmánykiadásai, mint HatvaniMihálynak a brüsseli országos levéltár és a burgundi könyvtár okmányai alapjánközzé tett magyar okmánytára (4 kötet, Pest 1858 és 1859.) és Simonyi Ernőlondoni magyar okmánytára (Pest 1859.) ide tartoznak. De ha a tulajdonképpenitörténeti érdek a fő feladat; ha nem csak okmányokat kiadni, hanem azok által atörténetet is lehetőleg részletesen és kimerítőleg felvilágosítani közvetlenczélunk; ha p. o. e tekintetben valamely ország, tartomány, város, vidék,nemzet, népség, nemzetség stb. történetére vonatkozó, minden meglévőokmányokat, bármineműek legyenek is azok, és akárhol találhatók, akarunkegybefoglalva közzé tenni, feladatunk más színben mutatkozik. Válogatásnak a kiadandóokmányok különféle neme közt helyt engedni már nem lehet: s miután a kiadásrarendelt gyűjteménynek álláspontja meghatároztatott, ennek alapján kellkészíteni az általános tervet, és a közzététel céljához képest minden okmányokés okmányi adatok egybefoglalandók, melyek ezen álláspontnak megfelelnek, akáreredeti formában, akár csak másolatban vannak meg; akár kiadattak márnyomtatásban, akár nem. Magától értetik ugyan, hogy az okmányok szövegénekhűségéről és tisztaságáról gondoskodni itt is szükséges; de a kritika nem agrafikai és diplomatikai szabályokat tehát nem többé czélnak, hanem csakeszköznek tekinti.

S ez által van egyszersmind meghatározva az Árpádkori ÚjOkmánytár terve és feladata is.

Fejér György Codex Diplomaticusát veszem kiindulási XXpontul. Ennekhiányait s hibáit se nem tagadom, se nem szépítem; hanem helyreigazításukat másszerencsésebb időre bízom. Csak hogy némileg ez új gyűjtemény szempontjátfeltüntessem, a Fejér által már kiadott hat okmányt, melyet fentebb említettem,tisztább formában ismétlem. Azon kivül sok okmány, melyet Fehér csak kivonatbanközölt, itt egészen adatik. Rend szerinti szabályom mindazáltal, azt, mi Fejérmunkájában már találtatik, okmánytáramból kizárni. Ezen értelemben az ÁrpádkoriÚj Okmánytár Fejér munkája azon részének, mely az árpádi királyok korszakátilleti, folytatása és kiegészítése.

De önálló munkának is kívánom azt vétetni, mind tartalmára,mind alakjára és elrendezésére nézve. Mindkét tekintetben azonnal bővebbennyilatkozom. Itt csak általában jegyzem meg, hogy bármi tökéletes legyenvalamely okmánytár; annak tartalma még is a neki tárgyul szolgáló anyagot sohaki nem meríti, s mindazt más búvárok gyűjtése szorgalmának engedi át, mitkiadója vagy nem ismert, vagy felveendőnek nem tartott. Így Fejér CodexDiplomaticusa is a magyar történet okmányi apparátusának csak azon részétfoglalja magában, mely előtte ismerve volt. Mennyiben tehát utána is a hazaitörténetbúvároknak még sok teendőjük maradt, ezeknek önállólag kell eljárni. Sehhez képest az Árpádkori Új Okmánytár is azon jogot vindicálja magának, hogy aCodex Diplomaticusnak ne alá-, hanem mellé rendeltessék, ne subordináltjelentőségű kiegészítésének, hanem önálló és neki coordinált munkánaktekintessék. Az alakra és elrendezésre nézve az Árpádkori Új Okmánytárugyanazon módszert követi ugyan, melyet Fejér munkája; de első pillantásramindenki meggyőződhetik, hogy az XXIitten uralkodó kritikai szempontFejérnek e tekintetbeni eljárásától lényegesen különbözik.

* * *

Az Árpádkori Új Okmánytárnak célja lévén a Fejér György CodexDiplomaticusában gyűjtött okmányi apparátust Magyarország árpádkori történetérenézve bővíteni és szaporítani, e tekintetben hármas irányban igyekeztem újanyagot szerezni; s ehhez képest a jelen gyűjtemény tartalma is háromszempontot nyújt a történelmi kritikának.

a) Néhány okmányt, melynek Fejér csak kivonatát vagytökéletlen töredékét adta, mennyire azoknak teljesb példányaira szert tehettem,tökéletesebb formában tettem közzé. Ezen okmányokra az olvasó jegyzeteim folytánazonnal rá ismerhet; s úgy hiszem, általuk hazai történetünk több eddighiányosan ismert részletei némi felvilágosítást nyernek.

b) Számosabbak és fontosabbak ezeknél azon okmányok, melyekitt először látnak napfényt, sőt ezek, szám szerint 115, a gyűjtemény főrészétképezik. Túlnyomólag eredeti példányokból vétettek, t. i. 104, s ezekhez járulmég 5 melyek XIII., 2 melyek XIV., és 2 melyek XV. századi átiratok utánközöltetnek. Egyébiránt tisztemnek tartom megvallani, hogy a jelen munkábanfoglalt három okmánynak hitelessége ellen nevezetes kétségek hozattak fel; t.i.a 10. sz. a. okmányt, mely Czech gyűjteményéből vétetett, Ipolyi-Stummer Arnoldakad. tagtársam koholmánynak állítja; a 128. sz. a. okmányt, mely heraldicaitekintetben gyanús, csak Nagy Iván akad. tagtársam tanácsának folytán közöltem;s a 129. sz. a. kivonat, melyet gr. Széchenyi-féle XXIIgyűjteményből közlök, szintén nemlátszik évszámának megfelelni.

Végre c) sok okmány más már nyomtatott munkák után tétetettközzé, s ezekre nézve különösen szükséges, hogy az átvétel módjáról szóljak.

Első helyen említem azokat, melyeket TheinerMonumentáiból kölcsönöztem (más nyomtatott munkákból csak 25-öt vettem által.Mert valamint egyrészről ezen munka nagy fontosságát már fentebb kiemeltem; úgymás részről nem szeretném még is, ha az túl becsültetnék. Sok foglaltatikabban, mi Klimó György pécsi és gr. Bathányi Ignácz erdélyipüspökök és néhány más lelkes történetbúvárok gondoskodása és igyekezeteifolytán Rómából rég megszereztetvén, az előtt is birtokában volt már történetiirodalmunknak, s mit nagyobbrészt Hevenesi, Práy és mások kéziratai közt,ezeknek alapján pedig Fejér munkájában is feltalálhatunk. Ilyen pápai bullákat,okmányokat, stb. itt ismét közölni nem tartottam feladatomnak. De Theiner sokatis tett közzé, mi eddig ismeretlen volt búváraink előtt; s ezt, mennyibennagyobb érdekkel bír, a jelen gyűjteménybe átvenni kötelességemnek éreztem. Ígytörtént, hogy első kötetem Theiner után 47 pápai bullát tartalmaz; 244 közől,melyeket ő ezen időre hozott. Megyjegyzem mindazonáltal, hogy Theinerközleménye a római pápák Magyarországra vonatkozó bulláit teljesen nemtartalmazza, s név szerint ugyan az 1235. előtti korra nézve is, 37 pápaibullát voltam képes hozni, melyeket Theinernél hiába keresünk.

Említenem kell itt Endlicher István RerumHungaricorum Monumenta Arpadiana czímű munkáját si (Svajczi Szent Gál,1894), mely ámbár okmánytáram XXIIIszámára új anyagot nem igen nyújt, még is a kritikaieljárásnak figyelemre méltó, s nálunk eddig csaknem egészen szokatlan példájátmutatja. Álláspontja az, mely szerint külföldön, különösen Németországbanszámos tudósok eredeti példányok hiányában a régi idők irodalmi maradványainakszövegét, az ú.n. conjecturális kritika alapján javítgatják. Endlicher is nemeredeti példányok alapján hanem a conjecturális kritika szabályai szerintigyekezett Magyarország árpádi korszaka kútfői íróinak és jogtörténetiemlékeinek szövegét minél tisztább formában megállapítani. Okmányi idézéseicsaknem kivétel nélkül második kézből vétettek, s az egyes okmányokat ő sajátnézetei szerint javítva többnyire Fejér Codex Diplomaticusa után közölte. Nemlehet feladatom a munkáról itt bővebben szólni; s így csak röviden jegyzem meg,hogy a conjecturális kritika helyes és óvatos alkalmazása a magyartörténettudománynak is még nevezetes hasznára lehet. Endlicher munkájának etekintetbeni eredményét megitélni képesek vagyunk, ha p. o. Kálmán királytörvényeinek általa készített kiadását annak régibb kiadásaivalösszehasonlítjuk; különösen a második könyvet, mely Endlichernél belsőtartalmához képest három darabra felosztva találtatik.

A nyomtatott munkákból kölcsönzött okmányok tekintetébenáltalán véve ugyanazon módot követtem, melyet Fejér. Azért, hol azoknaktartalmát olaszra csak mintegy átírva ismerjük, egyszerűen ezt adtam (15. és214. sz. a.). Fejérnek azon modorát mindazáltal nem követtem, mely szerint őoly okmányoknak, melyek a nagyobb magyar közönség előtt kevésbé ismeretesnyelven szerkesztettek, csak fordítását adja akkor is, midőn az eredetiszövegre szintén szert tehetett. Azért XXIV216. sz. alatt a veszprémvölgyiapácák számára kiadott sz. István-féle privilégiumnak, melynek Fejér csak latinfordítását vette fel, görög szövegét pótlólag közlöm. Azon kívül pedig a217-227. sz. a Magyarország déli tartományait illető 11. ó-szláv nyelven szólóokmánynak mind eredeti szövegét, mind fordítását felvettem. Csak a görög ésó-szláv nyelv köztünk szokatlansága tekintetéből közöltem ez okmányokat nem afolyó, hanem a külön számok alatt, a folyó számokat zárójelben tevén ki. atartalommutatóban mindazáltal folyó számok szerint említtetnek.

Egyébiránt az itt kiadott 227 okmány közül 12. a XI., 40. aXII és 175. a XIII. századot (1201-1235) illeti. Tárgyoknál fogva azok részintországos köz-, részint magánügyekre vonatkoznak; s magyar királyok, rómaipápák, császárok, más királyok és fejedelmek, egyházi és főurak, káptalanok,más testületek és magánszemélyek kiadványai.

* * *

Hátra van, hogy az Árpádkori Új Okmánytár elrendezéséről,és a külső alakról is számot adjak, melyben az egyes okmányok közzététetnek.

A munka elrendezése ugyanaz, mely általában véve ésrendszerint okmánytárakban használtatik, t. i. az idősori vagy is chronologiai.Fejér is ugyanazon rendet követte szabályúl: s így nem tartom szükségesnekerről bővebben szólni.

Az egyes okmányok tekintetében a felírást, a szövegetés a forrás idézését kell megkülönböztetni.

Ki-ki tudja, mi nehéz régi okmányok kiadásánál XXVhelyesfelírásokat (ún. rubrikákat) készíteni, főképp ha más nyelven szólnak, mint aszöveg. Mert hogy azok terjedelmesebb kivonatok legyenek, nem szabad; s még ismegkivántatik, hogy az okmány tárgya kellőleg előadassék. Innen van, hogyDiplomatáriumokban az egyes okmányok kiadóinak egyszersmind arról is kellgondoskodniuk, hogy azoknak a történetírás érdekében használását lehetőlegkönnyítsék; erre nézve pedig igen célszerűnek tartom, hogy a történetírónak módnyújtassák az egész okmányi apparátust röviden végig tekinteni, mire azoknakfölírásai a legjobb eszközt képezik. Csakhogy a felirások rendeltetése ezen túlki ne terjesztessék, s ne kivántassanak azokban az okmányoknak se kivonatai seregestái. A történetírás szempontjából a felírások mindig csak alárendeltjelentőséggel fognak bírni, s a történetíró nem állapodhatik meg mellettök,hanem okvetlenűl magokat az okmányokat használni van hívatva. Ennél fogva azokmányok szövege és felírása közti öszhangzáson kivül, a lehetőleges rövidségvolt a főszabály, mely szerint a jelen munkában a felírásokat készítettem. Nem csekélybajjal járt itt-ott a latin szöveg egyes szavainak magyarra fordítása; mertezek nem ritkán határozatlan, vagy többféle értelmüek (p.o. comes, magister,miles stb.), a kivonatnak pedig nem szabad többet vagy mást mondani, mint aszövegnek. Hol határozott értelmet adnak, e szerint vannak fordítva is (P.o.comes=főispán, bíró, ispán). Hol azonban csak határozatlan értelemmeltaláltatnak, ennek közelebbi meghatározása nem látszott kritikailagtanácsosnak, XXVIsa szavaknak közönséges értelmét megtartottam (p.o. comes=gróf, magister=mester,miles=lovag.)

Az okmányok szövegét csaknem kivétel nélkül teljesenközlöm, s a rövidítéseknek és kivonatoknak egyedül ott engedek helyet, holmagára az okmány szövegére szert nem tehettem, t. i. néhány átiratokban s általána pápai regestákban. Sajnálattal vallom meg, hogy okmánygyűjtésem kezdeténinkább a történeti, hogysem a diplomatikai érdeket tartva szem előtt, azonokmányokat, melyekhez fértem, csak akkor másoltam le egészen, midőn azoktartalmuknál fogva különösen fontosoknak mutatkoztak, másoknak csupánkivonatait készítvén. Az árpádi korszak általános történeti fontosságát azonidőben még fel nem fogtam, s úgy szintén sejtelmem sem vala még, hogy ezenkorszakra vonatkozó okmánygyűjteményt valaha majd közzé tennék. Később hol azlehetséges volt, a hiányokat kiegészítettem; de a lehetőség nem volt meg mindenáltalam kivont okmányra nézve. Nem akartam azokat a gyűjteményből kihagyni, sígy a közönség az ilyeneknek (p.o. az I. kötetben 153. sz. a.) csak kivonataitveendi.

Az orthographiát illetőleg nem követtem a graphicai,hanem a diplomaticai és történeti szempontot, s általán véve, mennyiben ezlehetséges, egyformaságot kerestem. Azért az írás sajátságait megtartottamugyan, hol azokban a kor jelleme mutatkozik, de az állandó orthographiaiszabályokat inkább igyekeztem szemügyre venni, mint azon ingatag jelenségeket,melyekre gyakran egyes eredeti okmányokban is találunk; azaz úgy adom aszöveget, miképp azt írták volna, ha az akkor általában szabályúl elismert ortographiátszigorúan követik. Ez különösen a XXVIInagy és kis betűk alkalmaztatásáranézve áll, és bizonyos betűk (cia és cio, tia és tiohelyett; e, ae és oe helyett stb.) használására nézve.(Pápai bullákban és az általános egyházi hatóságok kiadványaiban a tiaés tio már ezen időben közönséges szabályúl használtatván, ilyenekbenazonban megtartottam). Csak oly okmányokban, melyek nyomtatott könyvekbőlkölcsönöztettek, s melyeknek eredeti orthographiáját helyre állítani képes nemvoltam többé, követtem a nyomtatott példányok ösvényét.

A forrásokat, honnan az egyes okmányok vétettek,pontosan idézem. A melyeket másoktól vettem, hol tehát ezek felelősek, ezeknevével, és a mennyiben ilyeneket találtam, jegyzeteikkel együtt teszem közzé.Mi név nélkül jelenik meg, az tőlem vagy olyanoktól származik, kik név szerintemlíttetni nem akartak; s erről a kezességet magamra vállalom. Sajnálattaltapasztaltam, hogy a hazánk levéltáraiban őrzött régibb eredeti okmányok, kevéskivétellel, gyakran igen megrongált állapotban vannak. S minthogy a graphicaiés sphragisticai tekintetek szoros értelmű okmánytárakhoz amúgy sem tartoznak,czélszerűnek véltem, az egyes példányok külsőségeinek megfejtésébe nemereszkedni.

* * *

Az Árpádkori Új Okmánytár négy kötetből fog állni; melynekelseje szent István első magyar király uralkodásától II. Endre király haláláigvagyis 1235-ig terjed; másodika IV. Béla király korát foglalja magában 1260-ig;a harmadik IV. Béla király még hátra lévő uralkodását és V. István király korát1272-ig XVIIInegyedikepedig IV. vagy is Kún-László és III. Endre királyok korát 1273-tól 1301-ig. Azelső kötet tehát Fejér György Codex Diplomaticusa első három kötetének; amásodik ez utóbbi IV. kötete 1. és 2. részének; a harmadik ugyanezen munka IV.kötete  3. részének, és az V. kötet 1.részének; végre a negyedik kötet Fejér V. kötete 2. és 3. részének és VI.kötetének felel meg.

Pest, Julius kezdetén1860.

WENZEL GUSZTÁV