10. kötet
MONUMENTA HUNGARIAE HISTORICA. DIPLOMATARIA.
XVIII.
MONUMENTA HUNGARIAE HISTORICA
MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK.
KIADJA
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADEMIA
TÖRTÉNELMI BIZOTTMÁNYA.
ELSŐ OSZTALY.
TIZENNYOLCZADIK KÖTET.
BUDAPEST, 1873.
EGGENBERGER FERDINÁND M. AKADEMIAI KÖNYVÁRUSNÁL.
CODEX DIPLOM. ARPADIANUS CONTINUATUS.
ÁRPÁDKORI ÚJ OKMÁNYTÁR.
A M. TUD. AKADEMIA
TÖRT. BIZOTTMÁNYA MEGBIZÁSÁBÓL KÖZZÉ TESZI
WENZEL GUSZTÁV,
M. AKAD. RENDES TAG.
TIZEDIK KÖTET.
BUDAPEST, 1873.
EGGENBERGER FERDINÁND M. AKADEMIAI KÖNYVÁRUSNÁL.
Budapest, 1873. Az Athenaeum nyomdájából.
Jelen kötettel az Árpádkori Uj Okmánytár második folyama van befejezve; úgy, hogy ha annak most teljesen közzé tett két folyamát Fejér György „ Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus et Civilis”-sel hozzuk összeköttetésbe, általuk az árpádkori hazai okmányok gyüjteménye tíz kötettel gyarapodott.
Gyüjteményünknek első kötete 1860. tétetett közzé; oly időben, midőn azoknak száma még csekély volt, kik hazai történetünk kútfőinek, különösen pedig történelmi okmányainknak gyűjtésével, összeállításával és közzétételével tüzetesen foglalkodtak. Azóta a viszonyok jobbra fordultak. A régibb buvárok ugyan azóta nagy számmal szálltak sírba, s méltán siratja a tudományos hazai okmányügy egy Czech János, egy Jerney János, egy Waltherr László, egy Podhraczky József, egy Szalay László, VIegy Ráth Károly, egy Érdy János és mások elvesztését. De az eltüntek helyébe mások léptek. S ha igazságosak akarunk lenni a fiatalabb generatio iránt, érdemeit is feltétlenűl kell elismernünk. Én részemről ujból kijelentem, hogy 1856. csak azon tekintetnél fogva határoztam el magamat az Árpádkori Uj Okmánytár összeállítására és közzétételére, mert akkoriban nem volt más szakavatott tudósunk, ki ezen munkát magára vállalta volna. A dolog természetében fekszik, hogy most, midőn áldozatteljes fáradozásaimnak kedvező sikerét látom, azt mindvégig folytatni fogom.
Nem lehet feladatom munkásságomnak kritikáját írni. Tény az, hogy akkor, midőn reám szükség volt, én erőmet a munkától meg nem vontam; s hogy az egyszer elvállalt feladatot legtisztább szándékkal, és egész munkaerőmnek feláldozásával igyekeztem teljesíteni. Minderről az egyes kötetek előszavaiban adtam számot. S talán szabad az iránt örömömet kifejezni, hogy midőn a magyar tudományos akadémia történelmi bizottságának megbizásából saját költségemen a haza különféle részeiben az előttem nyitott köz- és magánlevéltárakat meglátogattam, czélomra vonatkozolag átkutattam, s a mi érdekest és nevezetest találtam, fel is használtam: leghivatottabb szakférfiaink egyhangú elismerése szerint, hazánk tudományos okmányügyét számos általam felfedezett és először közzétett nagyobb-kisebb mérvben fontos okmánynyal meggazdagítottam.
VIIEzen álláspontból felemlítendőnek tartom azt is, hogy az Árpádkori Uj Okmánytár két folyama közt különbség van. Mert míg az első folyamban, t. i. az I-V. kötetekben igen sokat még másoktól vettem; a második folyamban, azaz a VI-X. kötetekben csaknem kizárólag olyast nyujtok, a mit magam hoztam napfényre.
Tudományos állapotaink úgy hozzák magukkal, hogy haladottabb koromnak folytán, az okmánykutatási főmunkát most már a fiatalabb erőknek engedem által. A mennyiben mindazáltal kutatásaim alatt sok olyat még sikerűlt felfedeznem, a mi mindeddig közzé téve nincsen; a m. t. akadémia történeti bizottságának köszönetet fejezek ki azon intézkedéseért, melynél fogva tanulmányaimnak ezek eredménye is még ki fog adatni. Ehhez képest az Árpádkori Uj Okmánytárnak még két kötete fog megjelenni, melyek az eddigi tiz kötetnek pótlásáúl szolgálandnak. Hogy pedig az igy összesen tizenkét kötet könnyebben használtathassék; tárgymutatóval is el fogom a gyüjteményt látni.
S ez alkalommal szabadjon még örömmel felemlítenem, hogy nemcsak nálunk, hol okmányokban fekszik a hazai történelem fősúlya; hanem más országokban is, az okmányi ügy az utóbbi években mindinkább tágabb tért foglal el. Mert minden európai nemzetek és államok fontosabb okmányaik közzétételére különös gondot szoktak fordítani; a minek VIIIfolytán az ily tárgyú legbecsesebb gyüjteményes munkáknak ma már nagy számát birjuk.
Névszerint a
német nemzet történelmi kútfőinek kiadása végett már egy fél századdal ezelőtt
alakult társulat (Gesellschaft für ältere deutsche Geschichts-kunde); miután
eddig csak régi irókat és törvényeket adott ki
Ezen
társulattal hazai buváraink is egykor közelebbi érintkezésben voltak; a miről
annak Wadassi Jankowics Miklóssal
Azóta a fonalak, melyek által a magyar buvárok a tudományos külfölddel összeköttetésben álltak, mindinkább tágultak; s okmányi ügyeink kezelésében is magában álló gondot és munkásságot fejtünk ki. S valamint Fejér Györgynek nagy „ Codex Diplomaticus”-a, úgy hazai okmánygyüjteményeinknek ujabb közzétételei is saját nemzeti felfogásunk szerint történtek.
De bármint
legyen ez, szoros tudományos tekintetben ezen iránybani gondoskodásunk és
működésünk nemcsak hazai történelmünk szükségleteinek, hanem az általános
európai historiai kutatás és a kor kivánalmainak is tökéletesen felel meg. Mert
helyesen mond ezekre nézve egy ujabb szakavatott külföldi buvár: „ Unter den
Geschichtsquellen nehmen die Urkunden unstreitig den ersten Rang ein. Sie
gewähren historische Nachrichten am unverfänglichsten, weil sie nicht hiefür,
sondern um Rechtsverhältnisse zu bestimmen geschrieben worden sind; also
gewissermassen den Stempel der Objectivität an der Stirne tragen, insofern sie
zur Feststellung von historischen Ereignissen und Kulturverhältnissen dienen.
Darin Xhat
nun die heutige Zeit ein wesentliches Verdienst, dass sie den Werth der
Urkunden weit mehr hervorhebt, ja sogar deren Studium zur unerlässlichen
Aufgabe jedem Historiker stellt, der auf Gründlichkeit der historischen
Darstellung Anspruch machen will. Nicht allein wächst dadurch die Sicherheit
der Geschichtswissenschaft, sondern es werden auch, namentlich über Sprache,
Rechts- und Kulturzustände eine Menge historische Kenntnisse gewonnen, die man
in andern Geschichtsquellen vergeblich sucht.”
Buda-Pesten, martiushó 30-án 1873.
Wenzel Gusztáv.