2. kötet
CODEX DIPLOM. ARPADIANUS CONTINUATUS.
ÁRPÁDKORI ÚJ OKMÁNYTÁR.
A M. TUD. AKADÉMIA
TÖRT. BIZOTTMÁNYA MEGBÍZÁSÁBÓL KÖZZÉ TESZI
WENZEL GUSZTÁV,
M. AKAD. RENDES TAG.
MÁSODIK KÖTET.
1234–1260.
PEST 1861.
EGGENBERGER FERDINÁND AKADEMIAI, ÚGY GEIBEL, HARTLEBEN, KILIÁN EGYETEMI, LAMPEL, LAUFFER ÉS STOLP, OSTERLAMM, PFEIFER, RÁTH PESTI, HAAS BÉCSI KÖNYVÁRUSOKNÁL.
Az Árpádkori Új okmánytár
második kötetét közzé tevén, kötelességemnek tartom hálával említeni azokat,
kik az első kötet megjelenése óta ezen okmánytár ügyét, részint mint levéltárok
tulajdonosai azoknak kincseit előttünk megnyitván, részint mint munkatársak,
előmozdították.
Első tekintetben különös hálával tartozunk a Mélt. Gróf Károlyi családnak, és Mélt. Gr. Forgách Károly úrnak. Mert ámbár a tulajdonképi Árpádkorra nézve kiadatlant az ezek kegyességéből előttünk megnyílt levéltárakban már csak keveset találtunk, mennyiben mindazáltal az archivális tanulmányok tudományos jelentősége sokkal általánosb, semmint hogy egyedül bizonyos korra szorítkoznék; mennyiben továbbá alkalmunk lőn, az ezen levéltárokból már Fejér által közzé tett árpádkori okmányok eredetieit vagy kéziratait Fejér közleményeivel összehasonlítani, tudományos búvárkodásaink még is ott sok nagy becsű anyagot leltek. De a tudományos pártfogás, melyben mi részesültünk, más tekintetben annál jótékonyabban hatott ránk, mennyiben fájdalmasb érzést IIgerjeszt bennünk sok levéltár tulajdonosainak azon hazafiatlan és a semmi módon már nem indokolható tudományos indifferentismusa, melynél fogva, a haza iránt ez által elkövetett bűnt meg nem gondolva, készebbek archivális kincseiket penésznek és féregnek átengedni, mint használásában a hazai tudományosságot részesíteni. Bárha a jeles példa minél több utánzóra találna.
Azon árpádkori okmányokat, melyeket Fejér György a Mélt. Gr. Károlyi család levéltárából közzé tett (Codex Dipl. IV. k. 2. r. 210. l.; V. k. 1. r. 139.1.; V. k. 2. r. 75.; V. 3. 121., 262., és 424. ll.; VI. k. 1. r. 177. és 178. ll.), vele Waltherr László közölte. Legnagyobb gonddal másolvák, s a pontosság legszigorúbb szabályai szerint leírvák. A búvár azokat a diplomatikai pontosság azon theoriája példáiúl tekintheti, melynek irodalmi képviselője köztünk Waltherr László (lásd: Okmánytárunk I. k., az Előszó XIII. 1.)
A Mélt. Gr. Forgách család ghímesi levéltárából Fejér György tizenhárom okmányt adott ki; de ezeknek kilencze (Cod. Dipl. III. k. 1. r. 201. 1.; III. k. 2. r 262. ll.; IV. k. 2. r. 206.1.; IV. k. 3. r. 45., 256., és 393. ll.; és V. k. 2. r. 138., 273. és 301. ll.) csak másolatokból van véve. Felette érdekes a négy okmány, melyek eredetiek után adattak (U. o. III. k. 2. r. 93. és 263. l.; IV. k. 1. r. 473. 1.; V. k. 1. r. 265. l.). Ezek közt mindazáltal Miklós esztergami prépostnak 1226-ki okmánya szigorú kritikai vizsgálatot látszik kivánni még.
Pozsony és Nagy-Szombat sz. k. városok ismét megnyitották előttem nagy becsű levéltáraikat. Fogadják őszinte hálámat.
IIINem kevesbbé érzem magamat lekötelezve Rakovszky István, ifj. Kubínyi Ferencz, és Aigner Lajos uraknak is, kik árpádkori okmányok közvetlen közlése által munkámat szinte előmozdították. Az általok közölt okmányokat neveik kitételével fogom illő helyen közzé tenni.
Ellenben nem hallgathatom el sajnálkozásomat azon félreértés felett, melyben Ráth Károly úr volt. Miután én a szent-mártoni főapátság levéltárában az Árpádkori Új Okmánytár számára háromszori kutatásaimat befejeztem, az onnan vett okmányi anyagot már rendeztem volt is, Ráth Károly úr egy csomó árpádimumot volt szíves a Történelmi Bizottmánynak Codexünk számára küldeni. Azonban a küldemény legnagyobb része szent-mártoni másolatokból állván, melyek általam készítve, már megvoltak, küldeményének ezen részét okmánytárunk számára már nem használhattam.
Végre szabadjon még okmánytárunk ügyét, valamint általában a hazai történelem diplomatikai kincseit újonnan az összes magyar közönségnek szívére kötnöm. Régi okmányaink a hazai történelem egyik legfontosb alapját teszik; s azok nélkül nem léteznék mód, múltunkat historiailag felvilágosítani. Minél nagyobb okmányi apparátusra tehetünk szert, annál tökéletesb lesz történetírásunk is. S azért hazánk régi okmányainak gondos őrzése, szorgalmatos gyűjtése és a tudomány érdekében hű és pontos közzététele magyar nemzeti ügy, és a magyar tudósok legfontosb teendőinek egyike. Ebben mindazáltal csak úgy lehet reményünk kedvező eredményre, ha tudósaink az összes nemzet segítségére és hozzájárulására támaszkodhatnak.
IVTöbb lelkes hazafi pártfogása, és kedvező körülmények Árpádkori régibb okmányaimnak gyűjteményét is annyira gazdagították már, hogy kilátásunk van, okmánytárunk eredetileg tervezett négy kötetét még egy pótkötettel, mely az ötödik leend, megtoldhatni. Ne vonják meg tőlem tudományos pártolásukat jóakaróim ezen túl se.
Pest, május végén, 1861.
WENZEL GUSZTÁV